A KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAPKEZELŐ SZAKIRODA FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE
a) a KNPA kezelésével kapcsolatos szakmai feladatok elvégzése,
b) a radioaktív hulladékok és a kiégett fűtőelemek elhelyezésének, valamint a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásának megoldását célzó (az RHK Kht. által szervezett és lebonyolított) projektek felügyelete, az e területtel kapcsolatos nemzetközi együttműködési projektek összefogása,
c) a KNPA Szakbizottság titkársági feladatainak ellátása,
d) az OAH által finanszírozott, a radioaktív hulladékok kezelésével összefüggő műszaki megalapozó feladatok rögzítése, a vonatkozó szerződések műszaki tartalmának meghatározása, az eredmények kiértékelése és alkalmazásuk elősegítése,
e) részvétel a tevékenységével kapcsolatos hazai és a nemzetközi együttműködésben (ideértve nemzetközi egyezmények megkötésének, módosításának, esetleg felmondásának javaslását is a főigazgató-helyettes számára),
f) javaslattétel a főigazgató-helyettes számára, amennyiben a működési tapasztalatok alapján jogszabályok, jogi iránymutatások, illetőleg OAH főigazgatói utasítások, eljárásrendek kibocsátásának, módosításának, esetleg hatályon kívül helyezésének kezdeményezése mutatkozik szükségesnek,
g) a hatáskörébe tartozó ügyekben a külső szervektől beérkező előterjesztés-tervezetek véleményezése,
h) működési tapasztalataira támaszkodva részvétel a hatáskörét érintő eljárásrendek megalkotásában, módosításában, esetleg hatályon kívül helyezésében,
i) a Szakirodát érintő körben részvétel a munka- és programtervek kidolgozásában és végrehajtásában, az ÁNI éves beszámolójának és egyéb előterjesztéseinek elkészítésében,
j) a tevékenységéhez kapcsolódóan jelentkező, szakértői (szaktanácsadói) közreműködés iránti igény felmerülése esetén megfelelő szakértő (szaktanácsadó) bevonásának kezdeményezése a főigazgató-helyettesnél, megfogalmazva feladat teljesítéséhez szükséges szakmai követelményeket,
k) a tevékenységét érintő szerződések esetében a vonatkozó előterjesztések kidolgozása és felterjesztésük a főigazgató-helyetteshez,
l) az OAH tájékoztatási tevékenységének támogatása,
m) a tevékenységéhez szükséges, illetve a tevékenysége során keletkező dokumentumok kezelése, a munkájához kapcsolódó nyilvántartások vezetése,
n) az engedélyezett beszerzések intézése a FISEM Gazdasági Főosztályával együttműködve.
|
|