ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Együttműködési megállapodás a BM OKF és az OAH között

2014.06.27

A nukleáris veszélyhelyzetekre való felkészülés és a nukleáris veszélyhelyzetek kezelése terén végzett tevékenységének összehangoltabb és eredményesebb ellátása érdekében 2014. június 27-én együttműködési megállapodást írt alá a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, valamint az Országos Atomenergia Hivatal.


Az atomenergiáról szóló törvény szerint rendkívüli esemény következményeinek elhárítása, az atomenergia alkalmazójának lehetőségeit meghaladó intézkedések megtétele a baleset-elhárítási intézkedési tervben meghatározott intézmények, nukleáris veszélyhelyzetben az elhárításért felelős, jogszabályban meghatározott hatóságok és szervezetek feladata. Ezen feladat végrehajtásához kellett létrehozni az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszert, amelynek keretében a BM OKF és az OAH együttműködik.

A két szervezet megállapodásának célja, hogy a nukleáris létesítmények tekintetében két eltérő hatáskörrel felruházott hatóság (az OAH feladata elsősorban a bekövetkező veszélyhelyzetek megelőzése, a BM OKF feladata a bekövetkezett veszélyhelyzetek telephelyen kívüli kezelése) megossza egymással a munkájukhoz szükséges információkat, és még gördülékenyebb legyen a két szervezet együttműködése.

A megállapodást dr. Bakondi György, a BM OKF főigazgatója, valamint Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója írta alá.



Facebook megosztás