ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Megkezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlése

2003.09.16


Szeptember 15-én kezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 47. közgyűlése, amelyen 137 tagállam miniszterei és magas rangú kormánytisztviselői, köztük Magyarország képviselői is részt vesznek. A hét végéig tartó közgyűlésen a tagállamok képviselői a nukleáris technológiák békés felhasználásával kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. A napirenden szereplő témák közül érdemes kiemelni a biztonság erősítését, a nukleáris terrorizmus elleni intézkedéseket és a nukleáris területen való tudományos együttműködést. Különös hangsúllyal kezelik az atomsorompóhoz kapcsolódó biztosítéki egyezmény alkalmazásával kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket az Észak-Koreai Köztársaság, illetve a Közel-Kelet vonatkozásában. A közgyűlés fogadja majd el a NAÜ 2004-2005 időtartamra vonatkozó programját és költségvetését. A NAÜ közgyűlésén tegnap tartott beszédében Mohamed ElBaradei, a NAÜ főigazgatója kiemelte, hogy az elmúlt évben a NAÜ a figyelem középpontjába került és bizonyította, hogy objektíven és hitelesen képes ellátni a biztosítéki egyezménnyel kapcsolatos feladatait. A NAÜ tevékenységi területeit áttekintve hangsúlyozta, hogy a világ elektromos energia termelésében az atomenergia megőrizte 16%-os részesedését, s a növekvő energiaigénnyel lépést tartott az atomenergia fejlődése. Az eredmények és hiányosságok számbavétele után befejezésül megemlékezett az 1953-ban elhangzott nevezetes Eisenhower beszédről, amelyben az amerikai elnök az atomenergia békés felhasználását vetítette előre, s amely végül a NAÜ megalapításához vezetett. A NAÜ főigazgatója az eredmények hangsúlyozása mellett felhívta a figyelmet arra, hogy új gondolkodásmódra és nem hagyományos megközelítésekre is szükség van annak biztosítására, hogy az atomenergia a remény és az emberiség jólétének forrása és ne az önpusztítás eszköze legyen. A közgyűléssel egyidőben kétnapos tudományos fórumot is szerveznek, "Új horizont: atomenergia a változó világban" címmel. A fórumon szakértők és magas rangú kormánytisztviselők együtt vitatják meg az atomenergia fejlődésével, a nukleáris gyógyászattal, a NAÜ biztonsági szabványaival és a biztosítéki ellenőrzés technikai megoldásaival kapcsolatos kérdéseket. További részletek megtalálhatók a NAÜ honlapján: www.iaea.org/worldatom Budapest, szeptember 16. Dr. Koblinger László



Facebook megosztás