ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

„Atomenergiáról – mindenkinek” Országos ismeretterjesztő konferencia Budapest, 2005. április 28.

2005.04.28


Sajtóanyag 2005 a fizika nemzetközi éveként a nagyközönség figyelmét is a természettudományokra és ezen belül a fizika különféle területeire irányította. A Mindentudás Egyetemén több előadó is beszélt az atomenergia alkalmazásáról, amelyek nagy érdeklődést váltottak ki. Ez adta az ötletet, hogy tematikus konferencián gyűjtsük össze a legfontosabb ismereteket, s ezzel is segítsünk eligazodni a médiában gyakran felmerülő kérdésekben. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a TIT Stúdió Egyesülettel közösen határozta el e konferencia megszervezését. Úgy gondoltuk, hogy az idén 35 éves TIT Stúdió Egyesületnek az ismeretterjesztés terén szerzett tapasztalatai segíthetnek sikerre vinni ezt a célkitűzést. A szervezésbe bekapcsolódott a Magyar Természettudományi Társulat is. A Magyar Tudományos Akadémiának köszönhetően rendezhettük meg ilyen szép helyen ezt a konferenciát, amelynek már a címével is azt akartuk kifejezni, hogy nem szakemberekhez, hanem inkább az atomenergia iránt érdeklődő nagyközönséghez kívánunk szólni. A konferencia részletes programjából látható, hogy az ismeretterjesztésben jártas neves előadók mindazokat a területeket áttekintik – a radioaktív sugárzástól az atomerőmű működésén át a nukleáris biztonság hazai és nemzetközi biztosítékán keresztül az orvosi alkalmazásokig –, amelyek gyakran előfordulnak a médiában és érdekelhetik a hallgatóságot. Érdemes megemlíteni, hogy a konferenciára 360 fő jelentkezett, ebből 190 fő a közép- és felsőoktatás területéről, közel 130 diák és több mint 60 pedagógus. Külön örömünkre szolgál, hogy polgármesterek és önkormányzati köztisztviselők is szép számmal jelentkeztek (22 fő). A tömegtájékoztatás területéről 17-en jöttek, és örömmel vettük az országgyűlési képviselők és minisztériumi köztisztviselők érdeklődését is (12 fő). Környezetvédő szervezetektől aránylag kevés résztvevő van (8 fő). Számos nyugdíjas és az egyéb kategóriába sorolható érdeklődő is jelentkezett (42 fő). A résztvevők egy része a nukleáris intézményektől érkezett (69 fő), de örömmel láttuk, hogy közöttük sem a nukleáris szakemberek vannak többségben. Az OAH két további rendezvényt szervez ebben az évben abból a célból, hogy az atomenergia alkalmazásának aktuális kérdéseit közelebb vigye a nagyközönséghez. Szeptember 17-én a Kulturális Örökség Napjai keretében nyílt napot szervezünk, amelyen a látogatók megismerkedhetnek az OAH tevékenységével és a magyar nukleárisbaleset-elhárítási rendszerrel, továbbá látogatást tehetnek az OAH nukleárisbaleset-elhárítási központjában, a CERTA-ban. Ennek részleteiről a Kulturális Örökség Napjai kiadványaiban és az OAH honlapján is adunk majd tájékoztatást. A másik rendezvényt – egy októberben induló, hat részből álló ismeretterjesztő előadás-sorozatot – szintén a TIT Stúdió Egyesülettel közösen szervezzük. Az előadások egyik fele a mai konferencián is szereplő témákat tekinti át, a másik fele pedig a most időszűke miatt kimaradt területeket ismerteti a fúziós kutatásoktól a globális biztonságon keresztül az ipari alkalmazásokig. A sorozat ideje alatt a résztvevők egy – a radioaktív hulladékok kezeléséről készült – vándorkiállítást is megtekinthetnek a TIT Stúdióban. Az előadás-sorozat kapcsán fakultatív látogatásokat szervezünk a budapesti nukleáris létesítményekbe; a csillebérci kutatóreaktorba és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) oktatóreaktorába. A programot a paksi atomerőműbe tett látogatás zárja majd. Az előadás-sorozat részletes programját és a jelentkezés módját mindazoknak elküldjük, akik szerepelnek a konferencia regisztrációs listájában, továbbá tájékoztatást adunk róla mind az OAH, mind a TIT Stúdió Egyesület honlapján.



Facebook megosztás