ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Főigazgatói dicséretet kapott az OAH öt munkatársa

2021.12.24
Főigazgatói dicséret Főigazgatói dicséret

Kádár Andrea Beatrix főigazgató idén az OAH öt munkatársát részesítette főigazgatói dicséretben, elismerve szakmai munkájukat és a 2021-ben nyújtott kiemelt teljesítményüket.


Ácsné Bódi Ildikó több mint egy éve dolgozik az OAH biztonsági vezetőjeként. Ez idő alatt felmérte a hivatalban a minősített adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatokat, jogosultságokat, információbiztonsággal és fizikai védelemmel kapcsolatos folyamatokat, majd ahol kellett, javítóintézkedéseket vezetett be, melynek kapcsán az OAH biztonsági kultúrája jelentősen növekedett. Ildikó a munkáját lelkiismeretesen, lendületesen és a pozícióhoz méltó diszkrécióval és precizitással látja el.

Beke Martina kezdettől fogva a külső kapcsolatok szakterületen dolgozik nemzetközi referensként. Feladatait lelkiismeretesen, minden részletre odafigyelve látja el. A diplomáciai területen is nagy tapasztalattal rendelkezik, korábban a párizsi magyar OECD-UNESCO képviseleten dolgozott mint szakdiplomata. Hazai és nemzetközi jelentések összeállítását koordinálja nagy precizitással, mindig színvonalas, alapos munkával, részletes és szakmailag jól megalapozott tárgyalási álláspontokat állít össze a nemzetközi szervezetek üléseire, és képviseli is azokat az OAH delegáltjaként. Rendszerezetten vezeti a kétoldalú kapcsolatokkal összefüggő teendőket: látogatásokat szervez, koordinálja a NAÜ ösztöndíjasok programjait, és dicséret illeti a párizsi képviselettel, illetve az OECD NEA-ban foglalkoztatott magyar szakértővel való folyamatos kapcsolattartásért. Martina ezen felül, a feladatkörén túl rábízott feladatokat is elvégzi, csapatmunka keretén belül minden kolléga rendelkezésére áll.

Jezeri András okleveles energetikai mérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd 2017-ben kezdett dolgozni az Országos Atomenergia Hivatalnál nukleáris biztosítéki és védettségi felügyelőként. András értékelése kiváló eredményű, munkaköri feladatait magas színvonalon látja el, emberi kvalitásával mindig barátságos légkört teremt a munkahelyén, illetve jó szakmai kapcsolatot tudott kialakítani a társhatóságok és az engedélyesek képviselőivel is. Nagy szakmai rálátással és tapasztalattal rendelkezik a nukleáris biztosítéki és import-export hatósági rendszerrel kapcsolatban, aktívan részt vesz a non-proliferáció hazai és nemzetközi hatósági feladatainak szervezésében és végrehajtásában. Emellett sok ismerettel rendelkezik a fizikai védelem területén is, rendszeresen végzi a kiemelt szállítások engedélyezését és ellenőrzését, illetve gyakorlatok értékelését is. András lelkiismeretességével és megbízhatóságával nagyban hozzájárul az OAH-ban végzett magas színvonalú szakmai munka megtartásához.

Kadosa Balázs építőmérnökként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, majd rövid tervezői kitérő után 2017-ben kezdett dolgozni az Országos Atomenergia Hivatal Paksi Kirendeltségénél nukleáris biztonsági felügyelőként. Minősítése kiváló eredményű, munkaköri feladatait magas színvonalon látja el, munkáját lelkiismeretesség, nagy munkabírás, megbízhatóság jellemzi. Jelentős érdemeket szerzett helyszíni felügyelőként, nagy szakmai rálátással rendelkezik a jelenleg üzemelő Paksi Atomerőmű építészeti vonatkozásban. Az elmúlt időszak blokki főjavításai során építő területeken kiemelt szerepe volt. Balázs nemcsak szakmai munkájával, hanem emberi kvalitásával is nagyban hozzájárul az OAH-ban végzett magas színvonalú szakmai munka megtartásához. Folyamatosan részt vesz a szakmai képzéseken, kitűnő eredménnyel.

Harsányi István korábban fémszerkezet-gyártó gépészmérnöki végzettségével erősítette a magyar ipart, 2015 óta dolgozik az OAH-nál. Az itt töltött évek alatt számos erőművi képzést teljesített, melyekkel üzemviteli ismereteit is magas szintre emelte, azóta is folyamatosan keresi a lehetőséget tudásának bővítésére. A hatóság képviselőjeként rendszeresen vesz részt az erőműves szakemberek szakmai és hatósági jogosító vizsgáin. Munkájával az előírások betartása mellett a feladatok előremozdításán fáradozik. Mindig keresi a feladatokat, aktívan részt vesz a Helyszíni Felügyeleti Főosztály munkájában, a főjavítások és az üzem közbeni karbantartások felügyeletének szorgalmas résztvevője. Korábban tevékenyen segített a visszaindulási engedélyek előkészítésében, az elmúlt időszakban pedig önállóan végezte ezt a komoly feladatot. Munkájával a Helyszíni Felügyeleti Főosztály oszlopos tagjává vált, a kollégák bizalommal fordulnak hozzá.



Facebook megosztás