A díjat az atomenergia alkalmazásának biztonsága, a nukleáris biztonság fejlesztése érdekében kifejtett eredményes és kiemelkedő munka elismerésére alapították, az Országos Atomenergia Hivatal javaslata alapján a nemzeti fejlesztési miniszter adományozza.
Elter József, okleveles mérnök-hőfizikus
diplomáját 1987-ben szerezte meg a Moszkvai Energetikai Egyetem atomerőművek
és berendezések szakán. 1994-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen nukleáris
technika szaktudományból egyetemi doktori címet szerzett. Egyetemi tanulmányai
befejezését követően a Paksi Atomerőműben reaktorfizikusként kezdett
dolgozni, később a fejlesztési és elemzési osztályokat vezette. Jelenleg
a műszaki igazgatóság vezetője. Az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepet
játszott az atomerőmű biztonságának értékelésére, felülvizsgálatára indított
elemző munkákban. Részt vett több, az Európai Unió által finanszírozott
nemzetközi kutatási projektben, és képviselte az atomerőművet számos
OECD NEA-, valamint NAÜ-szervezésű nukleáris kutatási együttműködésben.
Elter József elkötelezettsége az egész hazai nukleáris közösség iránt is
fennáll: ezt alátámasztja a Magyar Nukleáris Társaság tevékenységének aktív
támogatása, valamint részvétele számos hazai és nemzetközi szervezetirányító
vagy tanácsadó testületében. 2010-ben megkapta a nemzeti fejlesztési miniszter
elismerését, 2014-ben elnyerte a Magyar Nukleáris Társaság által alapított
Szilárd Leó-díjat.
Gratulálunk a díjhoz!