A világon összesen három országban szerveznek a NAÜ biztosítéki ellenőrei számára a Kiegészítő Jegyzőkönyv szerinti gyakorlati képzéseket – ezek egyikének áprilisban újra Magyarország adott otthont. A program szerint különböző helyszíneken, változatos helyzetekre készítették fel a NAÜ munkatársait, akik a mindennapi munka során is jól hasznosítható tudásra tehettek szert.
Magyarország rendszeres támogatást
nyújt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nukleáris biztosítéki rendszeréhez,
melynek részeként az Országos Atomenergia Hivatal – a NAÜ-vel közösen
– továbbképzéseket tart a NAÜ biztosítéki felügyelői számára. A támogató
program keretében legutóbb 2016. április 18-22 között került sor képzésre
magyarországi szervezésben. A Magyarországon megtartott képzés célja a
nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéssel
kapcsolatos megállapodás Kiegészítő Jegyzőkönyve szerinti nemzetközi
helyszíni ellenőrzési tevékenységek gyakorlása volt.
Ez a tanfolyamtípus különös jelentőséggel
bír a NAÜ közeljövőben tervezett, kiterjedt iráni ellenőrzési tevékenysége
miatt. Az áprilisban rendezett tanfolyamon ezúttal nemzetközi megfigyelők
is részt vettek azzal a céllal, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek hasonló
tanfolyamok rendezéséhez.
A képzés szervezését, valamint
a hozzá kapcsolódó nemzeti hatósági feladatokat az OAH Nukleáris Védettségi,
Non-proliferációs és Veszélyhelyzet-kezelési Főosztályának szakemberei
végezték. Az egyhetes tanfolyam során a NAÜ biztosítéki ellenőrei három
munkacsoportban az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban, az Izotópkutató
Intézet Kft-nél, a Radanal Kft-nél és az RHK Kft. Mecseki Környezetvédelmi
és Kutató Bázisán (az egykori uránbánya RHK Kft-hez tartozó részén) gyakoroltak
különböző ellenőrzési helyzeteket és feladatokat. A képzés utolsó két
napján a résztvevők összefoglalták tapasztalataikat és a tanulságokat.