ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kormany.hu

Kozadat.hu

Biztosítéki konzultáció és „30 éves magyar biztosítéki támogatóprogram” jubileumi ülés az OAH-ban

2022.05.03
Biztosítéki konzultáció Biztosítéki konzultáció

Az Országos Atomenergia Hivatal a hazai nukleáris létesítmények és szervezetek nukleáris biztosítékokért felelős vezetőinek és munkatársainak részvételével 2014 óta, évente tart konzultációt. Az elmúlt két évben a pandémiás helyzet nem tette lehetővé a személyes találkozást, 2022. április 22-én azonban sor kerülhetett a rendezvényre az OAH székházában. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség biztosítéki rendszerének megerősítését szolgáló magyar támogatóprogram 2021-ben ünnepelte 30. évfordulóját. Ennek apropóján az OAH a biztosítéki konzultációt követően jubileumi ülést tartott a támogatóprogram végrehajtásában részt vevő létesítmények képviselőivel.


A biztosítéki konzultációt Stefánka Zsolt, az OAH Sugárforrás Felügyeleti Főosztályának vezetője nyitotta meg, ezt követően ismertette a 2020. és 2021. évek jelentősebb, nukleáris biztosítékokkal kapcsolatos hazai és nemzetközi eseményeit, valamint az OAH idei terveit. A szakmai program során az OAH szakemberei bemutatták az új atomerőművi blokkok biztosítéki szempontok szerinti tervezését a hatóság szemszögéből, a NAÜ-nek nyújtandó biztosítéki támogatóprogram ezévi feladatait, valamint a hazai nukleáris létesítmények biztosítéki kultúrájának alakulását az elmúlt évtizedben. A résztvevők előadást hallottak a Paks II. Atomerőmű Zrt. képviselőjétől az új atomerőművi blokkok jelenlegi állapotáról, különös tekintettel a biztosítéki rendszer kialakítására, valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. képviselőjétől a hazai fűtőelemek elhelyezésével kapcsolatos jövőbeni feladatokról.

A 30 éves jubileumi ülést Juhász László, az OAH hatósági elnökhelyettese nyitotta meg, majd Massimo Aparo, a NAÜ biztosítéki ügyekért felelős főigazgatóhelyettese videóüzenetben köszönte meg a résztvevők eddigi munkáját. Ezt követően az OAH a nemzetközi non-proliferációs (nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását szolgáló) rendszer fenntartása és fejlesztése kapcsán a támogatóprogramok fontosságáról tartott előadást. Végezetül pedig,– az elmúlt 30 évre való visszatekintésként – az MVM Atomerőmű Zrt. szakértőjének előadása és a támogatóprogramban résztvevő szervezetek képviselőinek hozzászólásai hangzottak el az elmúlt időszakban végzett feladatokról és a részvétel előnyeiről. Az OAH jubileumi ülésre készített kiadványa elektronikusan itt érhető el.



Facebook megosztás

Kapcsolódó dokumentumok