38 évvel ezelőtt történt a csernobili atomerőműbaleset. Az évforduló kapcsán összegyűjtöttük az elmúlt évek legfontosabb történéseit, amelyek a telephelyet, illetve a létesítményt érintették, valamint áttekintést adunk az aktuális helyzetről.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott az Elas Kft. kérelmére indult, röntgenberendezés hatósági engedélyezés és ellenőrzés alóli mentesítésének engedélyezésére irányuló eljárásban. Az eljárás a Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt. telephelyéhez kapcsolódik, ezért a kormány 114/2016. (VI. 1.) Korm. rendelete alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
2024. április 18-19 között az Országos Atomenergia Hivatal részvételével tartották az OECD Nukleáris Energia Ügynökség (NEA) Irányítóbizottságának 147. ülését Párizsban. A tanácskozáson az OECD NEA tagállamai és a nukleáris ipar képviselői szakpolitikai vita keretében tárgyalták meg a nukleáris üzemanyag-ellátással összefüggő kérdéseket. 2050-ig a nukleáris kapacitások megháromszorozódására lehet számítani; a kis moduláris reaktorok elterjedése a stabil üzemanyagellátás szükségességét még inkább felértékeli. A kormányok elköteleződésére, az üzemanyag újrahasznosítására és a hulladékkezelésre szolgáló technológiák fejlesztésére, felkészült nukleáris hatóságokra és hatékony biztosítéki rendszer alkalmazására van szükség annak érdekében, hogy az atomenergia biztonsági követelményeknek megfelelő, védett és békés célú alkalmazása a következő évszázadban fenntartható legyen – hangzott el a megbeszélésen.
2024. április 21-én, 12:45 és 15:45 óra között az MVM Paksi Atomerőmű 3. blokkja 50 MW, 4. blokkja 125 MW menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkot visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokk biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság kérelmére indult, a Paksi Atomerőmű 5. és 6. blokk létesítéséhez szükséges Mechanikai és termikus összeszerelési munkálatok komplexuma (UXB), Anyagraktár (4.7) építési engedélyezési eljárásában. Az eljárás a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló és az azzal kapcsolatos beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság kérelmére indult, a Paksi Atomerőmű 5. és 6. blokk létesítéséhez szükséges Villamosszerelési munkálatok komplexuma (UXE), Adminisztrációs és kiszolgáló épület (7.4.) építési engedélyezési eljárásában. Az eljárás a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló és az azzal kapcsolatos beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik. A közvetlen hangvételű „Tudtad-e?” típusú írások közül a hosszabbak megjelennek az OAH honlapján is. Hétről hétre új, érdekes tartalommal jelentkezünk, érdemes bennünket követni!
2024. április 14-én, 8:00 és 18:15 óra között az MVM Paksi Atomerőmű 3. blokkja 200 MW menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkot visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokk biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
2024. április 13-án, 10:00 és 17:15 óra között az MVM Paksi Atomerőmű 3. blokkja 125 MW menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkot visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokk biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
Április 8-11. között az Országos Atomenergia Hivatal adott otthont az OECD Nukleáris Energia Ügynökség (NEA) Vezetés és Biztonsági Kultúra munkacsoportja plenáris ülésének, amelyet Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke nyitott meg. Beszédében kiemelte, hogy az OAH számára a 2024. fókuszában a biztonsági kultúra áll, a hivatalnál számos tevékenység kapcsolódik hozzá, illetve a jövőbeni tervek szempontjából is meghatározó ez a témakör.