A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei rendszeresen használnak kisméretű kézi optikai berendezést a pihentetőmedencében lévő kiégett üzemanyagkazetták ellenőrzésére. A NAÜ pályázati kiírása szerint ezt egy irányítható, függőlegesen stabilizálható úszórobottal szeretnék kiegészíteni és használni. A magyar megoldás sikeresen túljutott a második fordulón is, amelyet 2019 januárjában jelentett be a NAÜ a finnországi éles tesztek után. A fejlesztésben kiemelkedő szerepe van a Datastart kft. ügyvezetőjének, a Rescube Robotics-ot vezető Kopiás Péternek, aki az Országos Atomenergia Hivatal „Atomenergiáról – mindenkinek” rendezvényén is bemutatott egy különböző szenzorokkal felszerelt kutatórobotot. Most az OAH-nak adott rövid interjúban számol be a legérdekesebb részletekről.
Az ENRICH robotikai versenyen vettünk részt
az ausztriai Zwentendorfban 2017-ben, ez után hívott meg minket a NAÜ,
hogy vegyünk részt a projektjükben.
Hogy készültetek a részvételre, hogyan
zajlottak a fordulók, mennyire volt erős a verseny?
Legelső meghozott döntésünk az volt, hogy
a szárazföldi feladat helyett a pihentetőmedencére koncentrálunk. Mivel
szűkebb szakterületről van szó, kevesebb a hasonló piaci megoldás, nagyobb
az innováció jelentősége.
Az első szelekciós forduló során elkészítettünk
egy robotot, melyről dokumentációt, terveket, külső és belső videófelvételeket
kellett beküldeni. Ennek eredménye volt, hogy 2017 novemberében Ausztráliában
kellett bemutatnunk a robot továbbfejlesztett változatát. A versenyt tulajdonképpen
ekkor megnyertük már, de a második fordulóban (a NAÜ beszerzési folyamatát
megelőzően) éles bevetés során kívánták megvizsgálni a legjobb robotokat,
így 2018 novemberére egy újabb robotot készítettünk, amely megfelel az
ipari igényeknek is. Ezt a tesztet is sikerrel teljesítettük,
így lettünk az IAEA Robotics Challenge győztesei.
Mit tud a robototok, amit mások nem tudtak
megoldani?
Talán a legnagyobb különbség, hogy mi a
valódi felhasználók szemszögéből oldottuk meg a problémákat, nem csak
kipipálni akartuk a feladatot. Robotunk rendkívül stabilan tudja tartani
a kamerát, tisztítása (dekontaminálása) egyszerű, használata biztonságos
a személyzet és a létesítmény számára is, valamint szerszámok nélkül üzemeltethető.
A robot stabilitása a gyenge ultraibolya sugárzás rögzítésére szolgáló
speciális kamera miatt különösen fontos.
Más robotok összetett konstrukciója nehezebben
tisztítható, nehezen üzemeltethető és a rögzített adatok minőségében
is számottevő különbség lehetett. A hivatalos jegyzőkönyvet ugyan nem
láthattuk, de úgy tudjuk, minden vizsgált szempont szerint a mi megoldásunk
győzött.
Éles teszt Finnországban: ez pontosan
mit is jelentett?
Az éles teszt a mi szemszögünkből rendkívül
izgalmas volt, hiszen robotunkat elvitte a NAÜ, és a részvételünk nélkül
a Loviisa finn atomerőműben tesztelte azt. A próba során valódi fűtőanyag-kazettákkal
töltött pihentetőmedencében vizsgálták a kiválasztott robotok képességeit,
egészen a szállítási és üzemeltetési feladatoktól a biztonsági funkciókon
és a kinyerhető adatok elemzésén át a szennyeződések eltávolításáig.
Mik lesznek a következő lépések?
Némi időt vesz igénybe a NAÜ beszerzési
folyamatainak lebonyolítása, de a következő kb. 2 évben a közös fejlesztés
zajlik majd, hogy kialakuljon a végleges ellenőrzőrobot. Ezt követi a
gyártási fázis, amikor NAÜ ellenőrei számára bármikor elérhető, bevethető
robotok készülnek majd.
Párhuzamosan elindulhat a piaci fejlesztés
és felhasználás is, hiszen máris komoly az érdeklődés, hogy lezárt, katasztrófasújtott
vagy rendeltetésszerűen üzemelő létesítményekben veszélyes környezetben
vessék be robotunkat.
Az interjút Körmendi Gábor, az OAH tájékoztatási
felelőse készítette.
A NAÜ oldalán megjelent hírt itt olvashatja.