2025.02.11
Hirdetmény a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult eljárásban hozott döntésről
2025.02.11
Hirdetmény a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult eljárásban hozott döntésről
2025.02.11
Hirdetmény a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult eljárásban hozott döntésről
2025.02.06
P2-HA00759 számú határozat
2020. március elején a Török Nukleáris Szabályozó Hivatal delegációja látogatást tett hazánkban Zafer Demircan, a hatóság elnökének vezetésével.
Magyarországi programjuk során
a delegációt először a Paks II. Zrt. fogadta, majd megtekintették a püspökszilágyi
Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolót, ahol átfogó képet kaptak
annak működéséről. A török szakemberek ezen kívül ellátogattak a Paksi
Atomerőműbe, valamint az erőmű mellett található Karbantartó Gyakorló
Központba, továbbá a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját is felkeresték.
A delegációt itt tartózkodásuk
utolsó napján, az Országos Atomenergia Hivatalban Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes
fogadta.
Az OAH szakemberei több
előadást is tartottak számukra, bemutatva az OAH tevékenységét, valamint
annak jogi keretét, az új paksi atomerőmű-projektet, az engedélyezés
folyamatát, a magyar nukleárisveszélyhelyzet-kezelési rendszer működését,
valamint a felügyeleti tevékenységek (ellenőrzés, értékelés) hazai gyakorlatát.
A török delegáció vezetője előadást tartott a hatóságuk működésének
jogi és intézményi keretéről, majd a delegáció egy-egy tagja ismertette
a gyártási és építési tevékenységek szabályozásának felügyeletét, továbbá
tájékoztatást adtak az Akkuyu atomerőmű-projekt jelenlegi állásáról.