A különböző nukleáris létesítmények (pl. radioaktívhulladék-tároló, atomerőmű) programozható rendszereinek védelme (azaz az informatikai védelem) kiemelt figyelmet kap mind az ellenőrző hatóság, mind az engedélyes részéről. Az Országos Atomenergia Hivatal – elősegítve a szakmai párbeszédet – 2017. december 5-én hatósági fórumot tartott, amelyen az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Paks II. Zrt. és az RHK Kft. mellett részt vett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértője is.
Donald D. Dudenhoeffer „informatikai
védelmi fejlesztések az új NAÜ-útmutatók tükrében” címmel tartotta előadását,
bemutatva a nemzetközi szervezet témához kapcsolódó kiadványait, fontosabb
tevékenységeit.
A hazai nukleáris szereplők előadásai
mindazon kihívásokat, tapasztalatokat és eredményeket dolgozták fel, amelyek
ehhez a területhez kapcsolódnak.
A rendezvény végén kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol a NAÜ szakértője számos kérdést kapott többek között arra vonatkozóan, hogy a NAÜ és más nemzetközi szervezetek hogyan működnek együtt a kibervédelem kapcsán, valamint, hogy a kibertámadások elleni védelemre vonatkozó gyakorlatok és tesztelési módszerek területén hol tartanak a tagországok.