A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szervezésében október első hetében Bécsben került sor az első Nukleáris és radiológiai veszélyhelyzeti kommunikációs szimpóziumra, együttműködésben számos nemzetközi szervezettel (pl. CTBTO, Vöröskereszt, OECD Nukleáris Energia Ügynöksége, Európai Bizottság), mintegy 400 résztvevővel és több mint 70 előadóval.
A nukleáris veszélyhelyzeti kommunikáció
egyre nagyobb figyelmet kap nemzetközi szinten. A szimpózium során számos
előadást és beszélgetést tartottak olyan témakörökben mint a kommunikációs
tevékenységek tesztelése nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatok során,
az érintettek bevonása, a koordináció a veszélyhelyzet kezelésében résztvevők
és a kommunikációs szakemberek között, közösségi média a veszélyhelyzetben,
a hatékony kommunikáció nyelvezete, esettanulmányok, a globális kihívások,
valamint az innováció a veszélyhelyzeti kommunikációban.
Az Országos Atomenergia Hivatal jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megfelelően felkészüljön a veszélyhelyzetekre, és elkötelezett a kommunikációs tevékenységének folyamatos fejlesztése iránt. Az OAH tájékoztatási felelőse is részt vett a szimpóziumon, hogy a nemzetközi tudás és jó gyakorlatok hazai szinten is hasznosulhassanak.