A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség éves közgyűléséhez kötődően szeptember 25-én immár 30. alkalommal került sor a szabályozó hatóságok vezető tisztségviselőinek találkozójára. A rendezvény lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők információt cseréljenek aktuális szabályozási kérdésekről és tendenciákról.
Az Országos Atomenergia Hivatal részéről Fichtinger Gyula főigazgató, valamint Hullán Szabolcs és Horváth Kristóf főigazgató-helyettesek vettek részt a találkozón. A program szerint két ülést tartottak: egyrészt arról tárgyaltak a szakemberek, hogy a hatóságok milyen módon tudják a mélységi védelem kialakítását és fenntartását megfelelően felügyelni, másrészt megbeszéléseket folytattak a nukleáris védettséggel kapcsolatban felmerülő hatósági igényekről és kihívásokról.