Az Országos Atomenergia Bizottság jogutódjaként 1991. január 1-jén jött létre az Országos Atomenergia Hivatal, s erről ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a volt és a jelenlegi munkatársak, partnerek, iparági vezetők. Az OAH múltjáról és jelenéről Krizsó Szilvia kötetlenül beszélgetett a hivatal korábbi és jelenlegi vezetőivel, illetve a nukleáris szakma kiemelkedő szakembereivel – néha elgondolkodtató, néha vidám történeteket elevenítve fel.
A rendezvény első részében, a múltidéző
beszélgetésben Rónaky József és Vajda György, az Országos Atomenergia Hivatal
korábbi főigazgatói, Gadó János, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának
korábbi főigazgatója, Nagy Sándor, aki korábban az MVM vezérigazgató-helyettese,
majd az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatója volt, Lamm Vanda egyetemi tanár,
az MTA tagja, Bajsz József, az MVM Paksi Atomerőmű főosztályvezetője
vett részt. A Paksi Atomerőmű megépítéséhez és elindításához kapcsolódó
történetek felelevenítették az Országos Atomenergia Bizottság akkori tevékenységét,
a nukleáris terület jogi szabályozása kialakulásának folyamatát, valamint
a rendszerváltás után létrehozott Országos Atomenergia Hivatal mindennapi
életét.
Az OAH jelenéről Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója, Hamvas István, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója, valamint Aszódi Attila kormánybiztos beszélgetett: hol van és hová tart a hivatal, illetve a nukleáris terület, milyen kihívásokkal szembesül a nukleáris szakma (a mérnökutánpótlástól kezdve, a szakmai felkészültség és a folyamatos fejlődés szükségességén keresztül az évtizedes viszonylatban mérhető feladatok teljesítéséig), és természetesen központi téma volt az új blokkok létesítésének kérdésköre is.
Zárszóként a meghívott vendégek megfogalmazták
jókívánságaikat a hivatal számára.