ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

A dubnai Egyesített Atommagkutató Intézet bemutatkozása az OAH-ban

2018.03.21

2018. március 20-án a Magyar Nukleáris Társaság rendezvénye keretében mutatkozott be a dubnai Egyesített Atommagkutató Intézet.


Az eseményen az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatójának megnyitóját követően több előadás hangzott el az Intézet magas rangú tisztviselőitől, annak nemzetközi kutatási és technológiai együttműködésben betöltött szerepéről, valamint a neutronszórás területén folytatott kutatásokról. A Magyar Nukleáris Társaság elnöke a Társaság tevékenységeit mutatta be, míg az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont képviselői a magyar-dubnai kapcsolatok történetét, továbbá az Egyesített Atommagkutató Intézet és a Wigner Fizikai Kutatóközpont NICA-projektjének keretében folytatott együttműködését vázolták. Végül az MTA Atommagkutató Intézet kutatási tevékenységeit és infrastruktúráját ismerhették meg a jelenlévők.

A rendezvény második felében a résztvevők kötetlen pódiumbeszélgetés keretében vitatták meg a nemzetközi kutatóintézettel való magyar együttműködés szorosabbra fűzésének lehetőségeit.



Facebook megosztás