ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kormany.hu

Kozadat.hu

Felvették az OAH-t az OECD NEA új atomerőművek értékelésével foglalkozó programjába

2015.11.25

Az OECD Nukleáris Energia Ügynökségen belül az új atomerőművek értékelésével önálló program keretében foglalkoznak (Multinational Design Evaluation Program, MDEP), amelybe még 2014-ben kérte felvételét az Országos Atomenergia Hivatal az új blokkok engedélyezésére való felkészülés jegyében.


Az Országos Atomenergia Hivatalnak előzetesen igazolnia kellett, hogy teljes mértékben megfelel a program által elvárt, többek közt a hazai jogrendszerrel, hatósági szabályozással, szervezeti keretekkel, az OAH tapasztalataival és technológiai képességeivel kapcsolatos szakmai követelményeknek. A program vezetője (aki egyben a finn nukleáris hatóság elnöke) idén novemberben írásban jelezte: az összes tag hozzájárult, hogy hazánk teljes jogú tagja legyen a programnak. Magyarország számára azért fontos a felvétel, mert a programban külön munkacsoport foglalkozik a harmadik generációs, orosz tervezésű, nyomott vizes reaktor (VVER) típusokkal. A jelenlegi tervek szerint az új paksi blokkok is ezt a technológiát alkalmazzák majd.

A VVER-munkacsoport tagjai India, Finnország, Törökország és Oroszország nemzeti nukleáris hatóságainak szakértői. Ezen országokban már létesítés vagy tervezés alatt állnak harmadik generációs VVER-technológiát alkalmazó reaktorok. A munkacsoport működésének a célja, hogy nemzetközi fórumot biztosítson a tapasztalatok megosztására.

Az MDEP, illetve a VVER-munkacsoport működéséről, céljáról – angol nyelven – itt olvashat.



Facebook megosztás