ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kormany.hu

Kozadat.hu

Lezajlott az ENSREG brüsszeli közmeghallgatása

2018.11.23
ENSREG közmeghallgatás ENSREG közmeghallgatás

2018. november 22-én került sor az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportjának (ENSREG) közmeghallgatására, amelynek témája az öregedéskezelésre vonatkozó tematikus szakértői felülvizsgálat eredménye volt. Az eseményt élőben lehetett követni az interneten.


A közmeghallgatás iránt csak kevesen érdeklődtek, összesen egy kérdés hangzott el (radioaktívhulladék-tárolók és reprocesszáló létesítmények öregedéskezelésére vonatkozóan), amely azonban nem kapcsolódott a mostani felülvizsgálat témájához.

A témát ismertető előadásokban kiemelték, hogy a felülvizsgálat nem állapított meg jelentős hiányosságot az európai atomerőművek öregedéskezelési programjainak szabályozásával és alkalmazásával kapcsolatban. Az Európai Bizottság képviselője hangsúlyozta a felülvizsgálatból eredő feladatok nyomon követésének fontosságát, valamint megerősítette, hogy hatévente folytatják majd a tematikus szakértői felülvizsgálatokat.

A közmeghallgatás felvételről teljes egészében megtekinthető az ENSREG honlapján: https://livestream.com/streaming/euratom/videos/183898672

Kapcsolódó korábbi híreink:

018.11.08-i hírünk:
ENSREG közmeghallgatás Brüsszelben a tematikus szakértői felülvizsgálat eredményeiről
2018.11.08-i hírünk:
Az ENSREG kiadta összefoglaló jelentését a nukleáris létesítmények öregedéskezelésének uniós felülvizsgálatáról
2018.06.05-i hírünk:
Nukleáris létesítmények öregedéskezelésének uniós felülvizsgálata
2018.05.08-i hírünk:
Lezajlott az ENSREG közmeghallgatása Brüsszelben
2018.04.19-i hírünk:
Az OAH lakossági összefoglalót készített az ENSREG brüsszeli közmeghallgatásához
2018.03.23-i hírünk:
ENSREG közmeghallgatás Brüsszelben a folyamatban lévő tematikus szakértői felülvizsgálatról
2017.12.19-i hírünk:
Az OAH benyújtotta a magyar Nemzeti Jelentést az EU tematikus szakértői felülvizsgálatához



Facebook megosztás