ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Az IRRS-felkészülés utolsó lépései

2015.05.11

Finisébe ért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség teljes magyarországi nukleáris hatósági rendszert felülvizsgáló missziójára való felkészülés. Április végén a NAÜ szakértője, Lux Iván tartott képzést az Országos Atomenergia Hivatal projektben részt vevő munkatársainak, május 5-én pedig az érintett három hatóság tartott egyeztető megbeszélést.


2015. április 27-én Lux Iván, az OAH korábbi főigazgató-helyettese, jelenleg a NAÜ munkatársa, az Országos Atomenergia Hivatal felkérésére képzést tartott a hivatal projektben érintett munkatársainak. A program két részből állt: az első előadásban általánosan ismertette az IRRS-misszió lebonyolítását, a második előadás során gyakorlati tanácsokat adott azoknak a tárgyaló partnereknek, akik folyamatosan közvetlen kapcsolatban lesznek a külföldi delegáció tagjaival. Lux Iván kiemelte, hogy a misszió nem ellenőrzést végez, ezért az eredményeket nem szabad összehasonlítani más országok IRRS-misszióinak eredményeivel. Kérdésre válaszolva elmondta: a felülvizsgálat célja, hogy tükröt tartson a felülvizsgált hatóságoknak, segítve felismerni azokat a területeket, amelyeken még vannak fejlődési lehetőségek a hatósági feladatok ellátását illetően.





2015. május 5-én került sor a felkészülési fázis utolsó közös megbeszélésére, melyen mindhárom érintett hatóság képviselői részt vettek. A megbeszélésen a projektvezető, Nyisztor Dániel ismertette a misszió két hetének részletes programját, időbeosztását és érintette a misszió egyéb szervezési kérdéseit. A felülvizsgálat első hetében a NAÜ-szakértők az engedélyeseknél végzett hatósági ellenőrzéseket figyelnek meg, számos interjút készítenek a felülvizsgálatban részt vevő hatóságok szakértőivel, valamint találkoznak a hatóságokat felügyelő minisztériumok magas rangú vezetőivel. A felülvizsgálatról szakértői jelentés készül, melynek első változatát a második hét közepére készíti el a felülvizsgáló csoport. Ezt követően a jelentést áttekintik a hatóságok képviselői, és a hét második felében egyeztetik annak tartalmát a misszió tagjaival. A felülvizsgálatot május 22-én ünnepélyes értekezlet, majd nemzetközi sajtótájékoztató zárja.

Hullán Szabolcs nukleáris biztonsági főigazgató-helyettes a misszióval kapcsolatban a következőket hangsúlyozta: „Ez a felülvizsgálat és annak eredménye nagyon fontos az OAH és Magyarország számára, ezért minden kollégától maximális odaadást, nyitott, őszinte hozzáállást kér és vár el az OAH vezetése a misszió során.”.





A felülvizsgáló csoport tagjai már május 10-én, vasárnap megkezdik a munkát az OAH-ban, ahol egész napos, a felülvizsgálat módszerét áttekintő frissítő képzésen vesznek részt, illetve egyeztetik álláspontjukat az OAH által korábban átadott ARM-dokumentum tartalmára vonatkozóan. A misszió hivatalosan május 11-én, hétfőn délelőtt rajtol az OAH székházában tartandó nyitóértekezlettel.

Az IRRS-misszióhoz kapcsolódó korábbi híreink:

Az Országos Atomenergia Hivatal megkezdte a felkészülést az IRRS-misszió fogadására

Amit az IRRS-ről tudni kell

Felkészülés az IRRS-misszióra

Benyújtottuk az „ARM”-ot



Facebook megosztás