ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Magyar siker a NAÜ nemzetközi diákpályázatán: középiskolás csapatunk a világ öt legjobbja között

2018.06.04

A nukleáris tudomány és technológia iránti érdeklődés felkeltése érdekében a 2018. május 28-31. között, Dél-Koreában tartott harmadik nemzetközi nukleáris humán erőforrás-fejlesztési konferencia margóján, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nemzetközi diákpályázatot írt ki 14-18 éves középiskolások számára.


A 31országból beérkezett 188 pályázat témája a nukleáris tudomány és technológia jelenlegi vagy jövőbeli hatásairól és alkalmazásairól szóló, fiatalokat is érintő projekt tervezése és bemutatása volt.

A nemzetközi zsűri döntése alapján a budapesti Szent László Gimnázium és Eötvös József Gimnázium diákjaiból álló, három fős magyar csapat által készített pályázat bekerült az öt leginnovatívabbnak értékelt projekt közé. A NAÜ szervezésében a három magyar diáknak és kísérő tanáruknak lehetősége nyílt a dél-koreai konferencia résztvevőinek is bemutatni a projektet, valamint a másik négy, Malajziából, Japánból, az Amerikai Egyesült Államokból és Dél-Koreából érkezett döntős csapattal együtt látogatást tettek helyi iskolákban, egyéb intézményekben, és kulturális rendezvényeken is részt vettek.

A versenyt végül a maláj középiskolások csapata nyerte a nukleáris tudományt népszerűsítő számítógépes alkalmazással. A konferenciáról és a versenyről bővebben: https://www.iaea.org/events/human-resource-development-conference-2018



Facebook megosztás