jelentés megállapítja, hogy "A háttérintézmények és felügyelt szervezetek között a jogkövető magatartás tekintetében az első az Országos Atomenergia Hivatal." " />

ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Elismerés az OAH honlapjának

2010.08.16

Az Átlátható Állam Kezdeményezés Kivele programjának keretében 2010-ben is elvégezték a minisztériumok és a háttérintézmények honlapjainak statisztikai elemzését. A 2008-ban indított Kivele program célja, hogy megvizsgálja, hogy a magyar államigazgatás szervei mennyire tartják be az elektronikus információ-szabadságról szóló 2005. évi XC. törvényből (Eitv) fakadó kötelezettségeket, s milyen adatközlési gyakorlatot követnek, azaz mennyiben tekinthetők jogkövetőnek ebből a szempontból a magyar állami intézmények. A jelentés megállapítja, hogy "A háttérintézmények és felügyelt szervezetek között a jogkövető magatartás tekintetében az első az Országos Atomenergia Hivatal."




Facebook megosztás