ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kormany.hu

Kozadat.hu

Befejeződött a Nukleáris Védettségről tartott csúcstalálkozó Szöulban

2012.03.28

A csúcstalálkozón a magyar delegációt Schmitt Pál köztársasági elnök vezette. A delegációban helyet kapott Dr. Horváth Kristóf az OAH főosztályvezetője is. A csúcstalálkozóval kapcsolatosan a Külügyminisztérium az alábbi sajtóközleményt adta ki: SAJTÓKOMMÜNIKÉ Nukleáris Védettségi Csúcs, Szöul, március 26-27 Schmitt Pál köztársasági elnök képviselte Magyarországot a 2012. március 26-27. között megrendezett második Nukleáris Védettségi Csúcstalálkozón Szöulban, amelyen 53 állam- és kormányfő mellett az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke, az ENSZ és az INTERPOL főtitkára, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója is részt vett. A részvétel kifejezi hazánk elkötelezettségét a globális szerepvállalás politikája mellett. Az EU és a NATO tagjaként, szövetségesi kötelezettségünk és felelősségünk, hogy képességeinkkel, lehetőségeinkkel és tudásunkkal arányosan növekvő mértékben vállaljunk szerepet a globális kockázatok és fenyegetések megoldásában. A csúcstalálkozó központi gondolata a biztonság és a béke kapcsolata („Beyond Security Towards Peace”). A biztonság fogalma azonban több dolgot takar: magába foglalja a nukleáris létesítmények elleni támadás, valamint a nukleáris és más radioaktív anyagok jogtalan eltulajdonítása elleni védelmet is. Az állam- és kormányfők találkozója hangsúlyt fektetett a biztonság fogalmának további elemeire is, nevezetesen a nukleáris létesítmények, radioaktív és más anyagok nem békés célú felhasználásának megakadályozására. A biztonság fogalmának harmadik eleme a nukleáris létesítmények üzemeltetése és a radioaktív és más anyagokkal kapcsolatos tevékenységek műszaki biztonságosságának megteremtése. A tavalyi japán földrengés és cunami okozta nukleáris katasztrófa miatt alapvető feladat a nukleáris energia felhasználása társadalmi elfogadottságának növelése, a közbizalom megőrzése és megerősítése. További feladat a nukleáris védettségi és biztonsági szabályrendszerek erősítése és az átláthatóság megteremtése. Schmitt Pál felszólalásában hangsúlyozta: Magyarország nagyon fontos feladatának tartja nukleáris létesítményeinek és nukleáris készletének fizikai védelmét, azaz annak megelőzését, hogy ezek valamely terrorszervezet kezébe kerüljenek. Az egyik legmakacsabb veszély, amely a nemzetközi biztonságra leselkedik, a nukleáris terrorizmus. Annak a veszélynek a kivédésére, hogy terroristák, bűnözők vagy más illetéktelenek nukleáris anyagokhoz jussanak, a leghatékonyabb módszer, ha a világ összefog ebben a kérdésben. A nukleáris védettségi csúcsértekezlet alkalom arra, hogy tovább szigorítsunk az előírásokon, hogy értékeljük a veszélyeket, és kidolgozzuk azok kivédésének módjait. Továbbá, hogy megosszuk tapasztalatainkat, és még jobban felkészüljünk az esetleges támadásokra. A csúcsértekezleten az állam- és kormányfők megerősítették, és elkötelezték magukat a nukleáris leszerelés, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, és a nukleáris energia békés célú felhasználása mellett. Schmitt Pál elmondta, a résztvevők megerősítették, hogy az atomenergia alkalmazásának védettsége és biztonsága összefügg, egymást erősíti. Az állam- és kormányfők felismerték az egységes szemlélet alkalmazásának jelentőségét és a további lépések megtételének szükségességét is. Ez a folyamat Magyarországon is megkezdődött, de további lépések szükségesek. Utalt arra, hogy a magyar kormány a tervek szerint az idén tárgyalja az ezzel kapcsolatos előterjesztést. A résztvevők megjegyezték, hogy a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ) alapvető feladata van abban, hogy segítse az egyes államok és a nemzetközi közösség együttműködését, valamint, hogy az államok elláthassák feladataikat és kötelezettségeiket a nukleáris védettség területén. Az elnök emlékeztetett, hogy Magyarország jelenleg tagja a NAÜ politikai irányítótestületének, a Kormányzótanácsnak. Az előbb említett célok elérése érdekében a magyar kormányzati szereplők szorosan működnek együtt a nemzetközi közösség képviselőivel. Magyarország tervezi békés célú atomprogramjának bővítését. Elkötelezett azonban amellett, hogy csökkenti magasan dúsított uránkészlete mennyiségét, mert az felhasználható katonai célokra is. Hazánk a radioaktív sugárforrások és létesítmények védettségének megteremtésében is jelentős tapasztalatokkal rendelkezik. Az Országos Atomenergia Hivatal modern, a csúcstalálkozó vállalásainak is megfelelő szabályozási rendszert dolgozott ki, és szakértőkkel támogatja a NAÜ nemzetközi misszióit. Schmitt Pál a csúcstalálkozón bejelentette, hogy Magyarország a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel együttműködve vállalta tapasztalatainak átadását. Ennek pedig az a jelentősége, hogy a szakemberek az elmélet gyakorlati megvalósítását az adott nukleáris helyszíneken figyelhetik meg. Magyarország köztársasági elnöke végezetül elmondta, a csúcstalálkozó döntése értelmében a következő találkozót 2014-ben Hollandia szervezi. A szöuli csúcstalálkozón való részvétellel a magyar kormányzati szervek, a Külügyminisztérium, az Országos Atomenergia Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdte a felkészülést a következő csúcstalálkozóra.




Facebook megosztás