(http://www.ensreg.eu/eu-stress-tests). Az európai országok jelentéseit - így az OAH Célzott Biztonsági Felülvizsgálati jelentését is - az EU Bizottság szervezésében 2012. első felében nemzetközi felülvizsgálatnak (peer review) is alávetették. Az EU Bizottság a stressz teszttel kapcsolatos folyamatok átláthatóságát, s a lakosság tájékoztatását továbbra is biztosítani kívánja, ezért 2012. május 8-án Brüsszelben második alkalommal tart nyilvános fórumot. A 2012. január 17-én tartott első Fórum célja a kölcsönös felülvizsgálat folyamatának ismertetése volt, a második fórum pedig áttekinti a nemzetközi felülvizsgálati eredményeit, s lehetőséget ad a felülvizsgálattal kapcsolatos észrevételek összegyűjtésére. Az egynapos rendezvény programja kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők a stressz teszt eredményeivel kapcsolatos kérdéseket megvitassák. A rendezvény mellett az EU Bizottsága lehetőséget kíván teremteni arra is, hogy az érdeklődők kérdéseket tehessenek fel, kifejthessék álláspontjukat a stressz teszt eredményeivel kapcsolatban. A kérdéseket, észrevételeket április 25. és május 6. között lehet beküldeni az ENSREG honlapján található címre (Joint Research Centre honlap), a kérdezők anonimitását biztosítják. A 2012. május 8-án Brüsszelben tartandó "Second Public Meeting Post Fukushima Stress Test Peer Review" című fórumon minden érdekelt fél képviselői részt vehetnek, így a hatóságok, az üzemeltetők, a szakmai és civil szervezetek, valamint az érdeklődő lakosság. Az ülés nyilvános, de az Európai Bizottság személyre szóló meghívó levele szükséges a belépéshez, amelyet az Európai Bizottságnál lehet igényelni (ENER-LUX-STRESS-TESTS@ec.europa.eu). Az ülés nyelve angol, német és francia tolmácsolást biztosítanak. Részvételi díj nincs, az utazásról és a szállásról minden résztvevőnek magának kell gondoskodnia. A beküldött, illetve a Fórumon elhangzott kérdéseket, véleményeket figyelembe veszik az Európai Tanácsnak benyújtandó jelentés elkészítéséhez. Az első, január 17-én tartott nyilvános üléssel kapcsolatos információk megtalálhatók az ENSREG honlapján (http://www.ensreg.eu/EU-Stress-Tests/Public-engagement/Public-Meeting). Az ENSREG felülvizsgálati jelentése, valamint az ENSREG és az Európai Bizottság közös nyilatkozata a jelentés nyilvánosságra hozataláról magyar nyelven letölthető az OAH honlapjáról. A jelentés függelékében megtalálható, Magyarországra vonatkozó ország-jelentés szintén rendelkezésre áll magyarul is. " />

ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kormany.hu

Kozadat.hu

Második nyilvános Fórum a stressz teszt kölcsönös nemzetközi felülvizsgálatának eredményeiről

2012.04.27

A Célzott Biztonsági Felülvizsgálatot (stressz teszt) az Európai Tanács felhívására minden európai atomerőművel rendelkező ország elvégezte. A stressz tesztről részletes tájékoztatás található az EU nukleáris biztonsági hatósági vezetőinek csoportja (ENSREG) honlapján (http://www.ensreg.eu/eu-stress-tests). Az európai országok jelentéseit - így az OAH Célzott Biztonsági Felülvizsgálati jelentését is - az EU Bizottság szervezésében 2012. első felében nemzetközi felülvizsgálatnak (peer review) is alávetették. Az EU Bizottság a stressz teszttel kapcsolatos folyamatok átláthatóságát, s a lakosság tájékoztatását továbbra is biztosítani kívánja, ezért 2012. május 8-án Brüsszelben második alkalommal tart nyilvános fórumot. A 2012. január 17-én tartott első Fórum célja a kölcsönös felülvizsgálat folyamatának ismertetése volt, a második fórum pedig áttekinti a nemzetközi felülvizsgálati eredményeit, s lehetőséget ad a felülvizsgálattal kapcsolatos észrevételek összegyűjtésére. Az egynapos rendezvény programja kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők a stressz teszt eredményeivel kapcsolatos kérdéseket megvitassák. A rendezvény mellett az EU Bizottsága lehetőséget kíván teremteni arra is, hogy az érdeklődők kérdéseket tehessenek fel, kifejthessék álláspontjukat a stressz teszt eredményeivel kapcsolatban. A kérdéseket, észrevételeket április 25. és május 6. között lehet beküldeni az ENSREG honlapján található címre (Joint Research Centre honlap), a kérdezők anonimitását biztosítják. A 2012. május 8-án Brüsszelben tartandó "Second Public Meeting Post Fukushima Stress Test Peer Review" című fórumon minden érdekelt fél képviselői részt vehetnek, így a hatóságok, az üzemeltetők, a szakmai és civil szervezetek, valamint az érdeklődő lakosság. Az ülés nyilvános, de az Európai Bizottság személyre szóló meghívó levele szükséges a belépéshez, amelyet az Európai Bizottságnál lehet igényelni (ENER-LUX-STRESS-TESTS@ec.europa.eu). Az ülés nyelve angol, német és francia tolmácsolást biztosítanak. Részvételi díj nincs, az utazásról és a szállásról minden résztvevőnek magának kell gondoskodnia. A beküldött, illetve a Fórumon elhangzott kérdéseket, véleményeket figyelembe veszik az Európai Tanácsnak benyújtandó jelentés elkészítéséhez. Az első, január 17-én tartott nyilvános üléssel kapcsolatos információk megtalálhatók az ENSREG honlapján (http://www.ensreg.eu/EU-Stress-Tests/Public-engagement/Public-Meeting). Az ENSREG felülvizsgálati jelentése, valamint az ENSREG és az Európai Bizottság közös nyilatkozata a jelentés nyilvánosságra hozataláról magyar nyelven letölthető az OAH honlapjáról. A jelentés függelékében megtalálható, Magyarországra vonatkozó ország-jelentés szintén rendelkezésre áll magyarul is.




Facebook megosztás