ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Szeminárium a non-proliferációhoz és a nukleáris védettséghez kötődő kutatási eredményekről

2013.05.07

Az Országos Atomenergia Hivatal nyolcadik alkalommal, 2013. május 7-én tartott szemináriumot azoknak az intézményeknek, amelyekre műszaki szempontból támaszkodhat a hatósági feladatainak elvégzése során. A szakmai rendezvényen a nukleáris fegyverek elterjedése elleni küzdelemmel (non-proliferáció) és a nukleáris védettséggel kapcsolatos kutatási eredményeket ismerhették meg a résztvevők.


A szemináriumot megnyitva dr. Horváth Kristóf főigazgató-helyettes ismertette az OAH új szervezeti felépítésével kapcsolatos fontosabb információkat. Ezt követően két szekcióban tizenegy előadásra került sor. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Energiakutató Intézetének munkatársai többek között olyan területek kutatási eredményeiről adtak tájékoztatást, mint a hatósági dörzsminták urán és plutónium tartalmának elemzése, atomerőművi üzemanyag kazetták kiégésének és dúsításának mérése, üzemanyagciklus anyagáramainak modellezése, valamint ismertették az újabb nukleáris analitikai módszereket. Vincze Árpád, az OAH főosztályvezetője az előadások kiválasztásáról szólva elmondta: meghatározó szempont volt, hogy olyan témákat járjanak körbe, amelyek az OAH aktuális hatósági feladataihoz kapcsolódnak. „A magas színvonalú hatósági munkának az egyik alapfeltétele a megfelelő műszaki-technikai támogatás, így különösen hasznos volt, hogy az előadók a legújabb tudományos eredményeket is bemutatták a szemináriumon” - hangsúlyozta Vincze Árpád a rendezvényt követően, valamint kiemelte a kutatóktól kapott javaslatok fontosságát. Egyúttal köszönetét fejezte ki a sikeres szakmai rendezvényért dr. Petőfi Gábor főosztályvezetőnek, aki a szeminárium egyik főszervezője volt. Ahogy az idén megrendezett korábbi, áprilisi szemináriumon, ezen a májusi szakmai rendezvényen is teret kaptak a fiatal, új szakemberek, amely úgy tűnik, hogy örömteli trend a hazai tudományos életben.



Facebook megosztás