ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Nukleáris medicina szakasszisztens-hallgatók az OAH-ban

2019.02.06
képzés képzés

Az Országos Atomenergia Hivatal 2019. február 5-én fogadta a Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium Nukleáris medicina szakasszisztens képzésében résztvevő tanulókat, hogy szakmai nap keretében ismerkedhessenek meg az OAH tevékenységével, külön fókuszával a sugárvédelem és fizikai védelem területére.


A diákokat Hullán Szabolcs, az OAH főigazgató-helyettese köszöntötte, majd rövid áttekintést adott a hivatal tevékenységéről.

Az OAH szakértői előadást tartottak a sugárvédelem nemzetközi és hazai szabályozásáról, a rendkívüli események tapasztalatairól, az Európai Sugárvédelmi Hatóságok Vezetői Találkozójának (HERCA) Orvosi Munkacsoportjában való OAH-s részvételről, a nukleáris medicinával kapcsolatos engedélyezési eljárások tapasztalatairól, a laboratóriumok inaktívvá nyilvánítási eljárásáról, a hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, valamint a fizikai védelmi követelményekről.

Zárásként az OAH szakértője hangsúlyozta, hogy jövőbeni szakasszisztensként a diákok a hatályos sugárvédelmi és fizikai védelmi engedélyek betartásával végezzék munkájukat.



Facebook megosztás