ATDR

SajatosEnaplo


Hirdetmények

Nincs aktuális hirdetmény!


ÖSSZES HIRDETMÉNY
Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Elérhető az uniós tematikus felülvizsgálathoz készített és felülvizsgált akcióterv

2021.06.28
ENSREG TPR ENSREG TPR

Az ENSREG (Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportja) honlapján elérhető a 2019-ben készített, majd 2021-ben felülvizsgált, nukleáris létesítmények öregedéskezelésére vonatkozó nemzeti akcióterv. Az Országos Atomenergia Hivatal az önértékelés során négy megállapítást tett, illetve feladatot azonosított 2019-ben, kettő azóta már teljesült, kettő teljesítése pedig folyamatban van.


Az EU Nukleáris Biztonsági Irányelve (2014/87/EURATOM (NSD)) szerint hatévente tematikus szakértői felülvizsgálatot kell végrehajtani minden, nukleáris létesítményeket üzemeltető tagállamban. Az első ilyen felülvizsgálatra 2017-ben az öregedéskezelés témakörében került sor. A felülvizsgálat során a tagállamok először nemzeti értékelést készítettek, amelyet publikáltak angol nyelven is, majd egymás jelentéseit felülvizsgálták, továbbá a jelentésekhez bárki tehetett észrevételeket, valamint kérdéseket fogalmazhatott meg. Az EU szakértőket is felkért a jelentések vizsgálatára.

A jelentésekben foglaltak hasznosítására nemzeti akcióterveket kellett készíteni, amelyet hazánk első alkalommal 2019-ben állított össze, majd 2021-ben felülvizsgált.

A dokumentumokat (angol nyelven) itt érheti el.

A témához kapcsolódó korábbi híreink:

2018.11.08.:

Az ENSREG kiadta összefoglaló jelentését

2018.06.05.:
Nukleáris létesítmények öregedéskezelésének uniós felülvizsgálata

2018.05.08.

Lezajlott az ENSREG közmeghallgatása Brüsszelben

2018.04.19.

Az OAH lakossági összefoglalót készített az ENSREG brüsszeli közmeghallgatásához

2018.03.23.

ENSREG közmeghallgatás Brüsszelben a folyamatban lévő tematikus szakértői felülvizsgálatról

2017.12.19.
Az OAH benyújtotta a magyar Nemzeti Jelentést az EU tematikus szakértői felülvizsgálatához



Facebook megosztás