ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kormany.hu

Kozadat.hu

Idén Fichtinger Gyula, az OAH korábbi főigazgatója kapta a Gyimesi Zoltán-díjat

2022.03.17
Gyimesi Zoltán-díj Gyimesi Zoltán-díj

A Gyimesi Zoltán-díjat 2005-ben alapították az atomenergia alkalmazásának biztonsága, a nukleáris biztonság fejlesztése érdekében kifejtett eredményes és kiemelkedő munka elismerésére.


A szakmai díj adományozását az Országos Atomenergia Hivatal elnöke és az OAH Tudományos Tanácsának elnöke közösen kezdeményezte, és a Tanács egyhangú támogatása után az OAH elnöke terjesztette fel az innovációért és technológiáért felelős miniszter számára.

Fichtinger Gyula egyetemi tanulmányai elvégzését követően már részt vett a Paksi Atomerőmű 1-4. blokkjainak üzembehelyezési munkálataiban és a blokkok Biztonsági Jelentéseinek egyeztetésében, majd véglegesítésében. 1990-ben az Országos Atomenergia Hivatal elődjénél, az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyeletnél helyezkedett el, majd az OAH egy évvel későbbi megalapításakor a Felügyeletből kivált Nukleáris Biztonsági Igazgatóságon folytatta a munkát. A ’90-es évek első felétől már osztályvezetőként tevékenykedett, majd – végig járva a ranglétrát – főigazgatóként távozott a hivataltól 2021. április végén.

Az elmúlt 30 évben a hivatal jelentős változáson ment át. A ’90-es évek elejétől fejlődő hatóság mára elérte, hogy a nemzetközi elvárásoknak, ajánlásoknak és követelményeknek megfelelő hatósági szabályozással és jelentős szakértői potenciállal rendelkezik. Fichtinger Gyula ennek a folyamatnak tevékeny részese volt. Több szakterülettel foglalkozott, pl. a nehéz terhek mozgatásával, valamint az üzemanyaggal és annak viselkedésével, tulajdonságaival. Tevékeny részese volt a modern szabályozási rendszer kialakításának, például az első Nukleáris Biztonsági Szabályzat tervezési kötetének egyik szerzője volt. Nukleáris biztonsági felügyelőként részt vett, majd irányította a hatósági munkát az ún. AGNES-projektben és az alapján a Paksi Atomerőmű biztonságnövelő intézkedéseinek kidolgozásában és megvalósításában.

Közreműködésével és irányításával számtalan felügyeleti ellenőrzés és engedélyezési eljárás zajlott a hatóságnál. Ezekből külön kiemelendő nagy munkák voltak többek között a Paksi Atomerőmű 1-4. blokkjai üzemeltetési engedélyeinek kiadása, a Végleges Biztonsági Jelentés – nemzetközi követelményeket kielégítő változatának hatósági értékelése, jóváhagyása, az üzemidő-hosszabbítás engedélyezése, valamint a több alkalommal korszerűsített fűtőelemek, az üzem közbeni karbantartás és az ún. C15-kampányok bevezetésének engedélyezése.

Főigazgatóként vezényelte le az OAH történetének legnagyobb létszámfejlesztését, valamint a sugárvédelem teljes körű integrálását az Országos Atomenergia Hivatal felügyeleti rendszerébe. Pályafutása alatt számos alkalommal vett részt hazai és nemzetközi szakértői testületek munkáiban, továbbá ápolta és fejlesztette az OAH terjedelmes nemzetközi kapcsolatait.

Gratulálunk az elismeréshez!



Facebook megosztás