Az Országos Atomenergia Hivatal 2016. november 28-án harmadik alkalommal rendezett találkozót a nukleáris biztosítéki szakterületen dolgozók számára. A rendezvényen sor került a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség részére nyújtott hazai Biztosítéki Támogató Program 25. évfordulójának ünneplésére is.
A 2016. évi biztosítéki konzultáción
ezen kívül a NAÜ részére nyújtott hazai Támogató Program 25 éves évfordulóját
ünnepeltük.
A 10 szervezet képviseletében megjelent 36 résztvevő először Stefánka Zsolt osztályvezető előadását hallgathatta meg a 2016. évi biztosítéki aktualitásokról, ezt követően Földesi Erzsébet mutatta be a Hazai Támogató program első 25 évét, kifejezve azt a reményét, hogy még legalább ennyi áll előttünk – az OAH és a biztosítéki szakterületen dolgozó kollégák előtt. A szakmai program után Horváth Kristóf főigazgató-helyettes köszönte meg a szervezeteknek, hogy aktívan részt vettek és vesznek a programban, a sikeres együttműködést és az önzetlen munkát.