A legutóbbi kutatások eredményeit mutatták be az Országos Atomenergia Hivatal műszaki-tudományos háttértámogató intézményei a május 31-én és június 8-án megtartott tudományos szemináriumon számos olyan témában, melyek az OAH hatósági feladataihoz szorosan köthetők.
Tizenegyedik alkalommal
került megrendezésre az a szeminárium, ahol az Országos Atomenergia Hivatal
munkáját műszaki, tudományos és szakmai kérdésekben támogató kutatóintézetek,
cégek és szervezetek bemutatták a 2016-ban az OAH számára elvégzett projektjeik
főbb eredményeit. A szeminárium két napja alatt összesen 24 előadásra
került sor 4, illetve 3 szekcióban.
Május 31-én a nukleáris
biztonsággal összefüggő témákban tartottak előadásokat a felkért szervezetek
képviselői. A program első felében az új blokkokkal kapcsolatos témák
domináltak, egymás után 7 előadás foglalkozott ezzel a témakörrel. Többek
között bemutatásra került a PÖYRY Erőterv Zrt. által készített tanulmány,
melyben orosz általános és atomerőművek területén alkalmazott szabványok
és a vonatkozó magyar előírások összehasonlítását végezték el. A Trampus
Mérnökiroda Kft. az új blokkokhoz készülő anyagvizsgálati témájú hatósági
útmutatóhoz készített megalapozó tanulmányát mutatta be. A Kópis és Társa
Kft. az új blokkok tervezéséhez és megvalósításához az Üzemeltetési korlátok
és feltételek címmel készített hatósági útmutató tervezetéről tartott
előadást. Az új blokkos témakört az LG Energia Kft. előadása zárta az
új blokkok primerköri biztonsági és technológiai rendszerei témában.
A program második felében
az első szekcióban a jelenleg üzemelő nukleáris létesítményekkel kapcsolatos
témák következtek. Itt mutatták be többek között a NUBIKI Nukleáris Biztonsági
Kutatóintézet Kft. által készített éves PSA alapú eseményértékelés, melyet
az utóbbi években rendszeresen végeztet a hivatal a műszaki megalapozó
tevékenység keretében. Az utolsó szekcióban a hivatal által támogatott,
több évet átfogó kutatási projektekről adtak tájékoztatást. Több éve foglalkozik
például a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai
Intézete (BME NTI) nyílt forráskódú CFD-kód használatának elsajátításával,
melyet a hivatal a kezdetektől fogva támogat.
Június 8-án a nukleáris
védettséggel és non-proliferációval, azaz a nukleáris fegyverek elterjedésének
megakadályozásával kapcsolatos munkákat mutatta be a BME NTI és a Magyar
Tudományos Akadémia Energiatudományi Központ (MTA EK). A nukleáris anyagok
mérési eszközeiről, módszereiről szóló előadások idén is jelentős részt
képviseltek a programban. Emellett a résztvevők előadást hallhattak nukleárisbaleset-elhárítást
támogató témakörben az Országos Meteorológiai Szolgálat részéről, a fizikai
védelmi hatósági feladatokhoz kapcsolódóan a programozott rendszerek kibervédelméről
a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék részéről, illetve
a sugárvédelmi hatósági feladatokhoz kapcsolódóan egy élénk diskurzust
eredményező előadást az egészségügyben előforduló balesetek, események
országos nyilvántartó rendszere kialakításának követelményéről és megvalósíthatóságáról
a BME NTI részéről.
A szeminárium szervezői
elmondták: a rendezvény idén is számos érdekes előadást tartalmazott,
amelyek szakmai vitákra adtak lehetőséget az eredmények kapcsán, továbbá
a résztvevők átfogó képet kaphattak az OAH által finanszírozott MMT-feladatok
aktuális irányairól.