2022. július 8-án záróértekezlet keretében hivatalosan is véget ért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (hazai nukleárisbaleset-elhárítási rendszert felülvizsgáló) EPREV „követő” missziója, amelynek során a nemzetközi szakértői delegáció a 2016-os EPREV-misszió javaslatainak és ajánlásainak hasznosulását vizsgálta. A 2016-os misszió megállapításai alapján kidolgozott intézkedési terv végrehajtása eredményes volt, számos területen jelentős fejlesztések történtek Magyarországon. Külön kiemelték a nukleárisbaleset-elhárításban résztvevő szervezetek közötti jó együttműködést és az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszer átláthatóságát.
Az értekezleten a NAÜ veszélyhelyzet-kezelési központjának igazgatója, Carlos Torres Vidal hangsúlyozta: a NAÜ továbbra is elkötelezett abban, hogy a tagállamok felkészültségét nemzetközi felülvizsgálati missziókkal is támogassa. Kiemelte, hogy Magyarország sok évtizedes szakértelme jó alapot biztosít ahhoz, hogy tovább fejlessze képességeit, nemzeti rendszerét, és megbirkózzon a jövő kihívásaival is. Emellett lehetőséget lát arra is, hogy a NAÜ-vel való együttműködés keretében a magyar tapasztalatok nemzetközi szinten hasznosuljanak.