Mint ahogy a sajtóban is megjelent, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2021. március 25-én házkutatást tartott Pázmándon, amelynek során radioaktív kőzetmintákat találtak és foglaltak le. A helyszíni szakértői mérések megállapították, hogy a lakosság nem volt veszélyben, védelmi intézkedéseket nem kellett bevezetni. Az Országos Atomenergia Hivatal folyamatosan kapcsolatban volt az érintett szervezetekkel és nyomon követte az eseményeket.
Az ügy előzményének számító, a külföldről rendelt kőzetek postai megtalálásáról, az illetékes szakértői szervezet az OAH-t azonnal tájékoztatta, a lakosságra és a posta dolgozóira a csomagban levő kőzetek nem jelentettek veszélyt, azokat lefoglalták és elszállították további mérések céljából. Mind a házkutatás, mind pedig a postán talált anyagok az elsődleges mérések alapján a természetben előforduló radionuklidokat tartalmazó természetes anyagoknak számítanak (úgynevezett NORM-anyagok: Naturally Occurring Radioactive Material).
A Föld keletkezése óta még nem, vagy csak igen csekély mértékben elbomlott radionuklidokat nevezzük természetben előforduló radioaktív anyagoknak. A legfontosabb ilyen radionuklidok a K-40 (Kálium), valamint az U-238 (Urán) és Th-232 (Tórium) illetve ezek bomlástermékei. Természetben előforduló radioaktív anyagokkal találkozhatunk az érintetlen földkéregben, kőzetekben, talajban, valamint mesterséges emberi tevékenységek eredményeképpen létrehozott termékekben (például az építőanyagokban), vagy olyan melléktermékekben, mint amilyen a salak is.
Az érintetlen földkéregben előforduló radioaktív anyagokra nem vonatkozik a sugárvédelmi szabályozás, de mivel a természetben előforduló radioaktív anyagok az emberi tevékenységek hatására bedúsulhatnak, továbbá a munkavállalók vagy a lakosság sugárterhelésének növekedését okozhatják, ezért ilyen esetekben már előfordulhat, hogy sugárvédelmi szempontból be kell avatkoznia a hatóságoknak.
A pázmándi eset alapján megállapítható, hogy az ellenőrzőrendszer jól működött, a sugárkapu képes volt kiszűrni a csomagot, a hatóságok gyorsan és szakszerűen reagáltak.
Az OAH továbbra is nyomon követi az üggyel kapcsolatos fejleményeket és egyeztet az érintett szervezetekkel, de további tájékoztatást, a folyamatban levő büntetőügyre való tekintettel, nem adhat.
Az OAH kéri a lakosságot, hogy az internetes rendelések során fokozottan figyeljenek arra, hogy a megrendelt termékek ne tartalmazzanak radioaktív anyagot. Ilyenek lehetnek például kőzetek, egyes foszforeszkáló anyagok, régi órák vagy világító számlapos műszerek.
A radioaktív anyagok sugárvédelmének hatósági felügyeletéről további információkat az OAH honlapján ide kattintva találhat.