ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kormany.hu

Kozadat.hu

Hírek

A NEMZETI RADIOAKTÍVHULLADÉK-TÁROLÓ ÁTADÓ ÜNNEPSÉGE

2012.12.06

2012. december 5-én ünnepélyes keretek között átadásra került Bátaapátiban a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT). A hosszú szakmai előkészítési és megvalósítási folyamatot magába foglaló beruházás megnyitóján ünnepi beszédet mondott Dr. Kereki Ferenc a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. ügyvezető igazgatója, Potápi Árpád országgyűlési képviselő, Bonyhád polgármestere, valamint Darabos Józsefné Bátaapáti polgármestere, a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) elnöke, továbbá Dr. Rónaky József az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója, az Európai Bizottság képviseletében Ute Blohm-Hieber asszony, és Nagy Sándor, az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója. Az átadás előtti sajtótájékoztatón Kereki Ferenc elmondta: a meglévő engedélyek birtokában mintegy 40 ezer köbméter, az atomerőmű működése és a leszerelés során keletkező kis és közepes aktivitású hulladékot lehet elhelyezni Bátaapátiban, 250 méter mélyen a föld alatt. A létesítmény átadásával az első kamrában 510 vasbeton konténerben 4600 hordónyi hulladék végleges elhelyezésére nyílt lehetőség, további kamrák építésével pedig a tárolás folyamatosan biztosítható. Dr. Rónaky József az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy egy hosszú és tanulságos folyamat eredményeként a különféle érdekelt szakmák képviselőinek közös munkájaként adhatták át rendeltelésének a tárolót. Az OAH főigazgatója a költségek finanszírozására létrehozott Központi Nukleáris Pénzügyi Alap jelentőségére is felhívta a figyelmet, amely kifejezi a hulladékok elhelyezésével, és végleges tárolásával kapcsolatos aktív állami szerepvállalást. Az átadó ünnepségről készült kisfilm: RHK_atado_kisfilm.mpg(Mérete: 265,8 MB)

Tovább olvasom »

NAÜ-OAH kétoldalú éves ülés a NAÜ nukleáris biztosítéki rendszerének nyújtandó támogató program feladatairól

2012.12.02

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nukleáris biztosítéki rendszerének erősítésére nyújtott magyar támogató program éves ülésére 2012. november 28-án került sor. Az ülésen magyar részről az OAH Nukleáris és Radioaktív Anyagok Főosztálya képviseletében Dr. Vincze Árpád főosztályvezető, Dr. Stefánka Zsolt, biztosítéki osztályvezető, valamint Földesi Erzsébet tanácsadó vett részt. További magyar résztvevők voltak Dr. Kovács-Széles Éva és Huszti József az MTA EK képviseletében. Az ülést Jill N. Cooley, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogató programokért felelős igazgatóságának vezetője nyitotta meg. Elmondta, hogy a tagországok 35 éve nyújtanak segítséget a NAÜ biztosítéki rendszerének, ezen belül hazánk 21 éve nyújt szervezett keretek között támogatást. Jill N. Cooley hangsúlyozta, hogy a NAÜ 2014-2015-ös kutatás-fejlesztési tevékenységének költségvetése csökken, ezért a tagországoknak a támogató program keretei közötti tevékenysége még inkább előtérbe kerül.

Tovább olvasom »

"ATOMENERGIÁRÓL - MINDENKINEK" KONFERENCIA, GYŐR 2012

2012.11.29

Az Országos Atomenergia Hivatal a TIT Stúdió Egyesülettel és a győri Széchenyi István Egyetemmel közösen 2012. november 28-án ismeretterjesztő konferenciát rendezett „Atomenergiáról – mindenkinek” címmel Győrben a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Hangversenytermében. Az immár tizenegyedik alkalommal rendezett regionális konferencián ismeretterjesztésben jártas neves előadóink áttekintették mindazokat a területeket, amelyek gyakran előfordulnak a médiában és érdekelhetik a lakosságot. A hangversenyterem karzatán a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A Magyar Nukleáris Társaság „Fiatalok a Nukleáris Energetikáért” szakcsoportja a konferencia előtt és a szünetben műszeres bemutatót tartott, ahol a résztvevők beszélgethettek a szakemberekkel az atomenergia alkalmazásáról és totó kitöltésével ellenőrizhették ismereteiket. A konferencián elhangzott előadásokról készült videofelvétel hamarosan elérhető lesz. Az előadások PDF formátumban megtekinthetők.

Tovább olvasom »

2012. évi Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Törzsvezetési Gyakorlat

2012.11.28

Az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszer (ONER) idei törzsvezetési gyakorlatára november 28-án került sor. A gyakorlaton részt vett az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központja (KKB NVK) és Lakossági Tájékoztatási Csoportja, Nukleáris Védekezési Munkabizottság (NVM), az ONER Riasztási és Értesítési Ügyelete, a BM OKF Nukleáris Baleseti Információs és Értékelő Központja, valamint az atomerőmű körüli megyei és helyi védelmi bizottságok. A gyakorlathoz csatlakozott az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) Baleset-elhárítási Szervezete (BESZ), valamint a KKB NVM Szakértői Részlege.

Tovább olvasom »

Biztonságosak a magyarországi nukleáris létesítmények

2012.11.22

Megfelelő a magyar nukleáris létesítmények biztonsági helyzete az atomenergia 2009., 2010. és 2011. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés szerint. A jelentést általános vitára alkalmasnak tartotta keddi ülésén az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága. Az atomenergia jelentős szerepet játszik a nemzetgazdaságban, a villamosenergia-termelésben, az iparban, de a mezőgazdaságban vagy a tudományos kutatás számos területén is - emelte ki Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára.

Tovább olvasom »

Magyarország példaértékű szerepet tölt be az atomenergia békés célú felhasználásának globális szintű támogatásával

2012.11.21

Alexander Victorovich Bychkov, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) atomenergia globális fejlesztéseiért felelős főigazgató-helyettese Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár meghívására 2012. november 21-23. között Magyarországra látogatott.

Tovább olvasom »

Nukleáris biztosítéki tanfolyam a NAÜ támogató program keretében

2012.11.19

Magyarország 1991 óta nyújt támogatást a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) biztosítéki rendszerének megerősítésére. A magyar támogató program egyik részét képezi a NAÜ képzési rendszerének segítése.

Tovább olvasom »

MEGHÍVÓ AZ „ATOMENERGIÁRÓL – MINDENKINEK” CÍMŰ ISMERETTERJESZTŐ KONFERENCIÁRA GYŐRBE

2012.11.08

Az Országos Atomenergia Hivatal, a TIT Stúdió Egyesület és a Széchenyi István Egyetem közösen 2012. november 28-án ismeretterjesztő konferenciát rendez „Atomenergiáról – mindenkinek” címmel Győrben a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Hangversenytermében (Egykori Győri Zsinagóga, 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 5.). Az immár tizenegyedik alkalommal rendezett regionális konferencián az előadók olyan területeket tekintenek át, amelyek gyakran előfordulnak a médiában és a szakmai érdeklődők mellett a lakosság figyelmét is felkeltik. A hangversenyterem karzatán a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A Magyar Nukleáris Társaság „Fiatalok a Nukleáris Energetikáért” szakcsoportja a konferencia előtt és a szünetben műszeres bemutatót tart, ahol a résztvevők beszélgethetnek a szakemberekkel az atomenergia alkalmazásáról és totó kitöltésével ellenőrizhetik ismereteiket. Az előadások a konferencia után az Országos Atomenergia Hivatal honlapján elérhetők lesznek.

Tovább olvasom »

Prométheus-díjban részesült Dr. Koblinger László

2012.10.26

Prométheus-díjban részesült Dr. Koblinger László Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kitüntetéseket, elismeréseket adott át az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából.

Tovább olvasom »

Az Országos Atomenergia Hivatal 2012. október 4-én Paks város Polgármesteri Hivatalának nagytermében a Paksi Atomerőmű 1. blokkjánál folyamatban levő üzemidő-hosszabbítás engedélyezési eljárásának részeként tartott közmeghallgatás jegyzőkönyve

2012.10.19

Az Országos Atomenergia Hivatal 2012. október 4-én Paks város Polgármesteri Hivatalának nagytermében a Paksi Atomerőmű 1. blokkjánál folyamatban levő üzemidő-hosszabbítás engedélyezési eljárásának részeként tartott közmeghallgatás jegyzőkönyve

Tovább olvasom »

Magyar - orosz - ukrán kormányközi megállapodás a nukleáris üzemanyagok szállításáról

2012.10.18

2012. október 17-én Magyarország, Oroszország, és Ukrajna kormánya közös megállapodást írt alá az Ukrajna területén át Magyarország és Oroszország között történő nukleáris üzemanyag szállításról. A megállapodást hazánk képviseletében az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója, Dr. Rónaky József, Oroszország részéről a ROSATOM nemzetközi együttműködésekért felelős helyettes-főigazgatója, Nikolai Spasskiy, ukrán oldalról pedig az Állami Nukleáris Szabályozási Főfelügyelet elnöke, Olena Mykolaichuk írták alá.

Tovább olvasom »

TSO szeminárium az OAH-ban

2012.10.15

2012. október 12-én az OAH, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont és a BMGE Nukleáris Technikai Intézet szakembereinek részvételével szemináriumot tartottunk az OAH-ban, amelyen az OAH ÁNI műszaki háttér intézeteinek (TSO-k) kutatói beszámoltak a 2011-ben az OAH ÁNI Műszaki Megalapozó Tevékenysége keretében támogatott kutatások eredményeiről. Dr. Horváth Kristóf, az OAH főigazgató-helyettese megnyitó beszédében köszöntötte a megjelent szakembereket és kiemelte a nukleáris kutatások és a műszaki háttér intézetek szerepének jelentőségét az OAH hatósági munkájának támogatásában. A szemináriumon kilenc előadás hangzott el, amelyek áttekintették az elmúlt évben elvégzett kutatásokat. Az előadásokat követő viták alkalmat biztosítottak a szakmai eszmecserére, a hallottak hatékonyabb elsajátítására és a továbblépési lehetőségek megismerésére. A szemináriumon elhangzott előadások: tovább

Tovább olvasom »