Harmadik alkalommal, 2017 február 27-én és 28-án Pakson ülésezett a ConvEx-3 nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatot előkészítő bizottság. A megbeszéléseken az érintett hazai szervezeteken kívül a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Európai Bizottság, az Egészségügyi Világszervezet, a Meteorológiai Világszervezet szakértői, valamint a szomszédos országokból érkező delegációk is részt vettek. A találkozó kiemelt témái a baleseti esemény, az idővonal meghatározása, a nemzetközi gyakorlat üzeneteinek áttekintése, valamint a gyakorlathoz kapcsolódó dokumentumok felülvizsgálata volt.
2017. március 1-jével Horváth Kristóf távozott az Országos Atomenergia Hivatal általános nukleáris főigazgató-helyettesi posztjáról, amelyet ideiglenesen – a helyettesítés rendjének megfelelően – Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója lát el.
Az Országos Atomenergia Hivatal irodaházának átalakítása miatt 2017. március 1-től változik az épületbe történő beléptetés rendje. Külső látogatóknak a 1036 Budapest, Pacsirtamező u. 17. felől biztosítjuk a belépést, azok számára is, akik autóval érkeznek (korlátozott számban állnak rendelkezésre parkolóhelyek). A belépéshez fényképes igazolványra (személyigazolvány, jogosítvány, stb.) van szükség. Az OAH levelezési címe nem változik.
Az Országos Atomenergia Hivatal villamosmérnököt keres nukleáris biztonsági felügyelő munkakörbe. Az új munkatárs feladata lesz az atomenergia biztonságos felhasználásának felügyelete, valamint a jogszabályok által meghatározott hatósági tevékenység. Jelentkezési határidő 2017. március 31.
Az Országos Atomenergia Hivatal gépészmérnököt keres nukleáris biztonsági felügyelő munkakörbe. Az új munkatárs feladata lesz az atomenergia biztonságos felhasználásának felügyelete, valamint a jogszabályok által meghatározott hatósági tevékenység. Jelentkezési határidő 2017. március 31.
Az elmúlt hetekben a francia National Institute for Radiological Protection and Nuclear Safety (sugárvédelmi szakértői intézet) közleménye után néhány sajtóorgánumban is megjelent hír arról, hogy Európa nyugati és északi részén több helyen detektáltak jelentéktelen mennyiségű (µBq/m3 nagyságrendben) Jód-131 izotópot. A speciális mérési módszerrel detektált mennyiségek egészségügyi kockázatot nem jelentenek.