Két új útmutató kiadásáról döntött az Országos Atomenergia Hivatal. „Az Atomerőművi nukleáris környezetben lévő acélszerkezetek” című, valamint „A nukleáris létesítmények építményei használatbavételének engedélyezési dokumentációja” című útmutató elérhető az OAH honlapján.
2018. február 19-23. között került sor arra a munkacsoportülésre, amely a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nemrég kiadott „Nukleáris hatósági kommunikáció és konzultáció az érdekelt felekkel” című útmutatójához kapcsolódó képzési anyagokat véglegesítette. Az ötfős szakértői csoport munkájában az Országos Atomenergia Hivatal tájékoztatási felelőse is részt vett.
Az Országos Atomenergia Hivatal – a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft kérelmére – döntést hozott a „A püspökszilágyi RHFT kijelölt biztonsági övezetének felülvizsgálata” hatósági eljárásban. Az érvényes jogszabályok szerint erről értesíteni kell minden ismert ügyfelelet. Az ügyfelek számára tekintettel, az OAH hirdetmény útján értesíti az érintetteket. A hirdetmény elérhető Püspökszilágy és Kisnémedi község Önkormányzatának hirdetőtábláján, az OAH honlapján (www.oah.hu), valamint a közigazgatási hirdetmények oldalán (http://hirdetmeny.magyarorszag.hu).
A Paksi Atomerőmű 1. blokkján 2018. február 26-án délelőtt a turbinavédelem automatikusan leterhelte 100 MW-ra a 2. turbógépcsoportot, így a blokk jelenleg kb. 360 MW teljesítményen üzemel. A blokk biztonsága nem volt és nincs veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
A Paksi Atomerőmű középtávú karbantartási tervének megfelelően 2018. február 24-től megkezdődött a 2. blokk 2018. évi karbantartása (főjavítása), amely a fűtőelemek üzemszerű cseréjével összekötött tervszerű karbantartási tevékenységeket foglalja magában. Az Országos Atomenergia Hivatal a jogszabályi követelmények alapján folyamatosan felügyeli a blokk leállítását, indítását és a fűtőelemcserével, karbantartással kapcsolatos összes tevékenységet.
Az MVM Paksi Atomerőmű 4. blokkját 2018. február 19-én, 04:00 órától leterhelték. A teljesítménycsökkentés azért volt szükséges, mert a 4. blokki hidegági hurok hőmérsékletmérője meghibásodott. A blokk a tervek alapján a mai napon a késő esti órákban lesz ismét 100%-os teljesítményen.
2018. február 2-án sikeresen lezajlott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hatósági rendszert felülvizsgáló missziójának felkészülési találkozója, melyen a NAÜ, az Országos Atomenergia Hivatal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Baranya Megyei Kormányhivatal szakértői vettek részt.
Az Orosz Tudományos Akadémia által létrehozott nemzetközi bizottság munkájában francia, svéd, finn, német, norvég, brit és orosz szakemberek vesznek részt. Első ülésüket 2018. január 31-én Moszkvában tartották. A bizottság megállapította, hogy az érintett országokban mért ruténiumszennyezés mértéke nem veszélyeztette a lakosság egészségét. A különböző országok számításai összhangban vannak egymással, de túl sok a bizonytalansági tényező ahhoz, hogy a kibocsátás helyszíne meghatározható legyen. Mivel a ruténium 106-os izotópján kívül 103-as izotópot is mértek egyes országokban, a bizottság kizárta azt a feltételezést, hogy egészségügyi területről (pl. kórházi alkalmazás) származik a szennyezés, és valószínűsítette, hogy friss kiégett üzemanyagról lehet szó.
A WENRA (Western European Nuclear Regulators Association) reaktorharmonizációs munkacsoportja tartott ülést 2018. január 23-26. között az Országos Atomenergia Hivatalban. A találkozón 16 európai ország több mint 30 résztvevője, valamint Kanada és Japán képviselői vettek részt.