Az Országos Atomenergia Hivatal munkatársai is részt vettek azon a képzésen, amelyet könnyűvizes reaktorok üzemeltetési, tervezési és fejlesztési gyakorlatának egységesítésére készített EUR (European Utility Requirements) szabvány műszaki követelményrendszeréről tartottak Pakson, 2014 márciusának első hetében.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szervezésében Bécsben kerül sor a Nukleáris Biztonsági Egyezmény hatodik felülvizsgálati értekezletére 2014. március 24. és április 4. között. Az egyezmény keretében a részes államok vállalták, hogy a nukleáris biztonság nemzetközileg elfogadott szintjét, valamint a biztonság feltételeit folyamatosan biztosítják, és tevékenységükről a háromévenként összehívott felülvizsgálati értekezleten adnak számot a NAÜ-nek előzőleg benyújtott nemzeti jelentéseik alapján.
A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság határozata alapján Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója meghívólevelet küldött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, amelyben kezdeményezte, hogy 2016 tavaszán a NAÜ végezze el hazánk nukleáris veszélyhelyzet-kezelési felkészültségének értékelését.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatásával az üzbég Ipar- és Bányabiztonsági, Geológiai Állami Felügyelet két munkatársa 2014. február 3-án érkezett hazánkba. Az Országos Atomenergia Hivatal tíznapos programot állított össze az ionizáló sugárzások biztonságos alkalmazása területén dolgozó szakembereknek. Ennek keretében többek között megismerkedhettek a kutatóreaktorok Időszakos Biztonsági Jelentésének értékelésével és a radioaktív anyagok biztosítéki felügyeletével kapcsolatos magyar hatósági gyakorlattal.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség regionális szakmai fórumot tartott Magyarországon 2014. február 18-20 között, amelynek az Országos Atomenergia Hivatal adott otthont. A rendezvény egyik fő célkitűzése volt, hogy a résztvevők áttekintsék, megismerjék a nukleáris védettségi kultúra alapelveit, alkalmazásuk területeit.
Az Országos Atomenergia Hivatal honlapján elérhető annak a jelentésnek a nyilvános része, amelyet a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények fizikai védelmének magyarországi rendszeréről készített.
2014. február 7-én került sor arra a megbeszélésre, amelynek témája a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlása alapján az Európai Unió által kötelezővé tett, nukleáris biztonsági hatóságokra vonatkozó önértékelés hazai megvalósítása volt. A közel másfél évig tartó folyamat részleteiről Petőfi Gábor, az OAH főosztályvezetője és Nyisztor Dániel projektvezető adott tájékoztatást a projektben részt vevő társhatóságok szakértőinek, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársának.
Az eddigieknél is fontosabbá vált az atomenergia biztonságos alkalmazásának kérdése az üzemidő-hosszabbítás és a tervezett új blokkok miatt – hívta fel a figyelmet Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója a hivatal évindító sajtótájékoztatóján. A 2014. január 23-i eseményen a főigazgató kiemelte: a „Biztonság mindenekelőtt!” mottó jelzi, hogy az Országos Atomenergia Hivatal tevékenységeit mennyire meghatározza a biztonság kérdésköre, a hatósági feladatok ellátásától kezdve a nemzetközi együttműködéseken keresztül a tájékoztatásig.
Az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatójának javaslatára a nemzeti fejlesztési miniszter Hullán Szabolcsot, az OAH korábbi főosztályvezetőjét nevezte ki a hivatal nukleáris biztonsági főigazgató-helyettesévé.
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megindította a Kiéget Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) üzemeltetési engedélyének módosítására vonatkozó engedélyezési eljárását új típusú kazetták tárolására. Az érvényes jogszabályok szerint erről értesíteni kell minden ismert ügyfelelet. Az ügyfelek számára tekintettel az OAH hirdetmény útján értesíti az érintetteket.