A 2017. június 21-22-én tartott ConvEx-3 elnevezésű nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat során számos szakmai programon vettek részt a környező országokból, valamint a nemzetközi szervezektől érkező megfigyelők: többek között ellátogattak Paksra, ahol az atomerőmű veszélyhelyzeti központja mellett megtekintették a legkülönbözőbb technológiai képességeket.
Az Országos Atomenergia Hivatal – a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft kérelmére - elindította a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) 21-24. tároló kamrájára vonatkozó üzembe helyezési engedélyezési eljárását. Az érvényes jogszabályok szerint erről értesíteni kell minden ismert ügyfelelet. Az ügyfelek számára tekintettel, az OAH hirdetmény útján értesíti az érintetteket. A hirdetmény elérhető Paks város Önkormányzatának hirdetőtábláján, az OAH honlapján (www.oah.hu), valamint a közigazgatási hirdetmények oldalán (http://hirdetmeny.magyarorszag.hu).
2017. június 14-én, Pakson találkoztak az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és az Országos Atomenergia Hivatal vezetői a hagyományos, éves megbeszélésükön. Az engedélyes és a hatóság vezetése áttekintette azokat az ügyeket, amelyek mindkét fél számára kiemelt fontosságúak a biztonság területén.
A legutóbbi kutatások eredményeit mutatták be az Országos Atomenergia Hivatal műszaki-tudományos háttértámogató intézményei a május 31-én és június 8-án megtartott tudományos szemináriumon számos olyan témában, melyek az OAH hatósági feladataihoz szorosan köthetők.
A szlovák, szlovén, cseh és magyar nukleáris hatóságok részvételével június 12-13-án Pozsonyban került sor a szokásos éves négyoldalú találkozóra. A magyar delegációt Hullán Szabolcs, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese vezette. A résztvevők bemutatták, hogy milyen fontosabb fejlesztések és változások történtek nukleáris hatóságaiknál, illetve a jogi szabályozási környezetben, ismertették a létesítményekben történt eseményeket, tájékoztatást adtak a fizikai védelemmel összefüggő fontosabb információkról, valamint áttekintették az új atomerőművekhez kapcsolódó hatósági tevékenységek aktuális helyzetét.
Június 1-én és 2-án Tokióban került sor arra a konferenciára, amelyet a nukleáris terrorizmus elleni nemzetközi együttműködés (GICNT Global Initiative Combating Nuclear Terrorism) keretében tartottak olyan világhatalmak részvételével, mint az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország és Kína. A GICNT tagjai között nyolcvannyolc ország és öt nemzetközi szervezet található, a kezdeményezés legfőbb célja, hogy globális szinten erősítsék mindazon képességeket, amellyel megelőzhető és felismerhető a nukleáris terrorizmus, illetve amelyekkel hatékony válaszokat lehet adni a nukleáris terrorizmus veszélyére.
2017. május 30. és június 1. között, több mint száz országból, mintegy 1200 fő részvételével zajlott Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében 60 éve létrejött Műszaki Együttműködés jubileumi konferenciája. A konferenciát Yukija Amano, a NAÜ főigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a tudomány és a technika döntő szerepét a fejlődésben, a NAÜ alapvető feladataként pedig a nukleáris technológia fejlődő országokba való eljuttatását jelölte meg. „A műszaki együttműködési program már eddig is emberek millióinak egészségi állapotán és anyagi helyzetén javított.” - mondta a NAÜ főigazgatója.