A Gyimesi Zoltán-díjat 2005-ben alapították az atomenergia alkalmazásának biztonsága, a nukleáris biztonság fejlesztése érdekében kifejtett eredményes és kiemelkedő munka elismerésére. A szakmai díjat az Országos Atomenergia Hivatal elnöke adományozza az OAH Tudományos Tanácsának elnökének előterjesztése alapján.
2023. október 13-án fejeződött be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nukleáris védettségi tanácsadó missziója (IPPAS) Hollandiában. A felülvizsgálatot végző szakértői delegációban az OAH munkatársa is részt vett. A nemzetközi szakemberek áttekintették a nukleáris védettséggel kapcsolatos holland hatósági rendszert, külön fókuszálva a nukleáris és más radioaktív anyagok és a létesítmények védettségére, a szállítással kapcsolatos fizikai védelmi intézkedésekre, valamint a programozható informatikai rendszerek védelmére.
Az éves összefoglaló jelentés megállapítja, hogy mind az országos, mind a létesítményi környezetellenőrzés során kapott eredmények szerint az engedélyhez kötött tevékenységeknek a környezetre, illetve a lakosságra gyakorolt hatása elhanyagolható, a radioaktív izotópok aktivitáskoncentráció-értékei több mintafajtánál is túlnyomórészt kimutatási határ alatt maradnak.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt. kérelmére indult, röntgenberendezés forgalomba hozatalának engedélyezésére irányuló eljárásban. Az eljárás a kormány 114/2016. (VI.1.) Korm. rendelete alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.

Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére a P2-HA0088 számú – az UYA 1.2.2 számú 500 fős étterem és főzőkonyha építési tevékenységeire kiadott – építési engedély időbeli hatályának meghosszabbítása ügyében. Az eljárás a 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
Az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóságának sugárvédelemért és nukleáris biztonságért felelős egysége évente az EU tagállamokban több ellenőrzést végez, melynek többek között az országos, a létesítményspecifikus (jellemzően nukleáris létesítmények és radioaktív hulladéktárolók környezete), vagy a sűrűn lakott területeket (nagyvárosokat) lefedő radiológiai monitoring hálózatokra terjednek ki.
A nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet (NBSZ) módosításáról szóló rendelettervezet társadalmi egyeztetése 2023. október 12-én zárult. Az Országos Atomenergia Hivatalhoz nem érkezett észrevétel. Az Európai Bizottság jelenleg vizsgálja a rendelettervezetet notifikációs eljárás keretében. A tervezet, valamint a hozzá kapcsolódó összefoglaló továbbra is elérhető az OAH honlapján a módosított jogszabály kihirdetéséig.