Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a PM-TÉR6 Beruházásszervező és Lebonyolító Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság kérelmére indult, ionizáló sugárzást létrehozó berendezések üzemeltetésének engedélyezésére irányuló eljárásban. Az eljárás a kormány 225/2018. (XI. 29.) Korm. rendelete alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
2024. május 26-án, 12:00 és 15:45 között az MVM Paksi Atomerőmű 1., 3. és 4. blokkja összesen 150 MW, menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkokat visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
2024. május 20-24. között Bécsben került sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség rendezvényére 130 országból érkező, több mint 2000 szakértő részvételével, hogy megerősítsék a nukleáris védettség erősítése iránti közös elkötelezettségüket. A nukleáris védettség feladata, hogy megelőzze, detektálja és elhárítsa a terrorista, vagy más csoportok nukleáris, valamint más radioaktív anyagok megszerzésére vagy az ezekhez köthető technológiák szabotálására irányuló tevékenységét. A konferencián az OAH delegációja is részt vett.
A Paksi Atomerőmű középtávú karbantartási tervének megfelelően 2024. augusztus 23-tól megkezdődik, a 3. blokk 2024. évi karbantartása, amely a fűtőelemek üzemszerű cseréjével összekötött tervszerű karbantartási tevékenységeket foglalja magában. A blokk leállítását, indítását és a fűtőelemcserével, karbantartással kapcsolatos összes tevékenységet az Országos Atomenergia Hivatal folyamatosan felügyeli.
A maghasadáson alapuló (fissziós) technológiák közül a kutatás-fejlesztés iparágban jelenleg a kis moduláris reaktorokra (angolul Small Modular Reactors, röviden SMRs) irányul a legnagyobb figyelem. Az SMR-ek olyan kis teljesítményű atomreaktorok, amelyek előre legyártott elemekből (modulokból) épülnek fel, ezzel rövidebb építési időt és kisebb költségeket biztosítva.
2024. május 20-án, 12:30 és 15:45 között az MVM Paksi Atomerőmű 1., 3. és 4. blokkja összesen 150 MW, menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkokat visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
2024. május 19-én, 11:30 és 15:15 között az MVM Paksi Atomerőmű 1., 3. és 4. blokkja összesen 150 MW, menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően az 1-es és 4-es blokkot visszaterhelték a névleges teljesítményre, a 3-as blokk felterhelését megkezdték, a névleges teljesítmény elérése előtt az egyik berendezésen karbantartási tevékenységet végeznek. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
2024. május 18-án, 12:00 és 15:45 között az MVM Paksi Atomerőmű 1., 3. és 4. blokkja összesen 150 MW, menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkokat visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.
Az Országos Atomenergia Hivatal határozatot hozott a Paks II. Atomerőmű Zrt. kérelmére indult, A Paksi Atomerőmű 5. és 6. blokk létesítéséhez szükséges Igazgatási és Kiszolgáló épületek Komplexuma 100 fős étterem és főzőkonyha (UYA 1.1.3.) építési engedély időbeli hatályának meghosszabbítás ügyében. Az eljárás a 208/2015. (VII. 23.) Korm. rendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy. A vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben meghozott döntést az OAH hirdetményi úton közli.
2024. május 14-15-én az Országos Atomenergia Hivatal szervezésében Balatonfüreden került sor a cseh, magyar, szlovák és szlovén nukleáris hatóság vezetőinek hagyományos éves találkozójára, melyhez ez alkalommal Finnország és Lengyelország partnerhatósága is csatlakozott. A magyar delegációt Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke vezette. A találkozó résztvevői ismertették a hatósági tevékenységüket érintő fontosabb szervezeti és jogszabályi változásokat, megvitatták a hatályos nemzeti szabályozási mechanizmussal kapcsolatos kihívásokat, valamint áttekintették az új atomerőművek – a kis moduláris reaktorokat is beleértve – létesítésével összefüggő regulátori feladatokat. A hatóságok képviselői emellett beszámoltak a felügyelt létesítmények biztonságát érintő eseményekről, és megosztották az európai uniós és nemzetközi szinten intézményesített keretek között folytatott együttműködés tapasztalatait.
Az Országos Atomenergia Hivatal szervezésében 2024. május 6-10. között Magyarországon került sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőreinek képzésére. Magyarország rendszeres támogatást nyújt a NAÜ nukleáris biztosítéki rendszerének fenntartásához és fejlesztéséhez, amely leginkább három területhez, a NAÜ képzési tevékenységéhez, új berendezések és technológiák kifejlesztéséhez és új műszerek és berendezések teszteléséhez kötődik.
2024. május 12-én, 10:30 és 16:00 között az MVM Paksi Atomerőmű 1. és 4. blokkja összesen 150 MW, menetrend szerinti leterhelésben vett részt a rendszerirányító (MAVIR) kérésére. Ezt követően a blokkokat visszaterhelték a névleges teljesítményre. A blokkok biztonsága nem volt veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs.